Kövesd: „Szinte arra várunk, hogy idegenbe utazzunk”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.18. 11:02
null
A játékosok szerint nem volt tele a nadrág az Újpest ellen (Fotó: Földi Imre)
A legkevesebb pontot gyűjtötte a Mezőkövesd-Zsóry az utóbbi három fordulóban a labdarúgó NB I-ben, csupán egyet. Az újonc odahaza kikapott a Kecskeméti TE-Phoenix Mecanótól (0–1) és az Újpesttől (0–1), valamint döntetlent ért el a Lombard Pápa otthonában (1–1). A csapat sorsolása kedvező, hiszen a Puskás Akadémiához látogat, majd fogadja a Budapest Honvédot, utána pedig a sereghajtó Kaposvári Rákóczihoz utazik, talán nem véletlen, hogy Véber György játékosait nem kímélve nyilatkozott, és igyekezett felrázni a társaságot az Újpest elleni vereség után.

 

„Gyáván, hitehagyottan és nagyon ostobán futballoztunk.”

„A csapat kétharmada falfehér, inkább nem mondom, a játékosok milyen gatyában léptek pályára.”

Két mondat, két kemény mondat Véber Györgytől, a Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzőjétől a vasárnap az Újpesttől elszenvedett vereség (0–1) után. Vajon mi játszódik le a kövesdi játékosok fejében, miközben ezeket a sorokat olvassák? Mert kis túlzással hétről hétre kapnak hideget-meleget.

„Én biztosan nem voltam falfehér, bár lehet, a szakmai stáb ezt másképp látta – mondta Melczer Vilmos, a mezőkövesdiek 28 esztendős középpályása. – Nem mondom, hogy jól ment a játék, de nem voltam megilletődve, arra meg nem volt időm, hogy azt nézzem, ki volt. Kétségtelen, nem futballoztunk jól, s nem szeretnék kifogást találni, de az óriási szél és a pálya talaja nem segítette a csapatokat.”

„Utóbbi majdnem olyan volt, mint anno Siófokon… Lassan már ott tartunk, hogy arra várunk, idegenbe utazzunk, mert ott legalább nincs gond a gyeppel. A nyilatkozatra visszatérve, abban mindenképp igaza van Véber Györgynek, hogy hoznunk kell egy átlagot, hiszen ha továbbra is rapszodikusan teljesítünk, még nagyobb bajba kerülhetünk.”

A baj pedig igen nagy – a Mezőkövesd a 13. helyen áll, így a veszélyzónában tartózkodik. Kérdés, képes-e csapat arra, hogy elmozduljon onnan, s följebb kapaszkodjon.

„Remélem, igen, bár ha úgy játszunk, mint az Újpest ellen, akkor nem lesz könnyű – így Horváth Tamás, az újonc válogatott kerettag kapusa. – Nehéz, nagyon nehéz azt olvasni vagy hallgatni, amiket Véber György vezetőedző nyilatkozott a vasárnapi mérkőzés után, de azt kell mondjam, a felvetései jogosak, és egyetértek a mondataival. Amit elterveztünk, ami elhangzott az öltözőben, abból semmit sem tudtunk megvalósítani. Véber György elmondta, nehogy tele legyen a gatyánk ez ellen az Újpest ellen. Nem így történt.”

HOGYAN LEHET KIKECMEREGNI A GÖDÖRBŐL? HORVÁTH TAMÁS VÁLASZA A KEDDI NEMZETI SPORTBAN, AMIT ELOLVASHAT IMMÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:52

Két portugál klub monitorozza az U19-es válogatott Vörös Barnát – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.07.18. 08:33

Kolozsvárra igazolt a Mezőkövesd és a Diósgyőr korábbi csatára

Minden más foci
2026.07.10. 15:28

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51