NB I: „Szurkolóinknak joguk van a Honvéd legnagyobb ikonját ünnepelni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.11. 11:12
George F. Hemingway, a Bp. Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa blogbejegyzésben reagált a hétvégi, nagy vihart kiváltott megmozdulásra, amikor a Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (0–4) bajnoki mérkőzésen levetették a kispesti ultrák Puskás, Kispest, Hungary drapériájának első részét.

A kispesti drukkerek hazafelé megálltak Felcsúton, kifeszítve a drapériát a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kerítésére. Az esetről Hemingway a következőképpen vélekedik.kifeszítve a drapériát a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kerítésére. Az esetről Hemingway a következőképpen vélekedik.

„Itt egyáltalán nem a Puskás Akadémia FC és a Honvéd FC közötti konfliktusról van szó (merthogy ilyen nincs), hanem arról, hogy a nagy kispesti ikon nevét akarja valaki valahogy védeni üzleti megfontolásból azoktól, akik ellen nincs szükség védelemre, a Budapest Honvédtól, Kispesttől, az itteni rajongóitól.

Véleményem szerint a Budapest Honvédnak joga van mindenkit emlékeztetni legendájára, és akárhol, akármikor megjelenni, mint Puskás Ferenc egykori csapata. Hiszen a miénk volt az egyetlen csapat, ahol ő Magyarországon játszott. Ezt senki nem vitathatja, vagy veheti el tőlünk. Azt is hozzáteszem, hogy ha Puskás nevével hamutartót, vagy nyakkendőt akarnánk árulni, azt nem tehetnénk meg, mert az ebből befolyó haszon nem minket illet meg.

Na és most a szomorú szombati történet. Kétségtelen, hogy az MLSZ szabályai szerint a hazai klub határozza meg, hogy milyen drapériát enged be a saját stadionjába. A szabállyal egyetértek. A rendelkezés azért született, hogy ki tudjuk szűrni az ocsmány, náci, rasszista, tűrhetetlen molinókat. Hogy egy ember most ezt a rendelkezést ilyen módon használta fel, az egy szerencsétlen dolog. Meggyőződésem, hogy ha valaki megkérdezte volna a Puskás Akadémia alapítóját vagy jelenlegi elnökét, egészen biztosan egyetértettek volna velem. Szurkolóinknak joguk van a Budapest Honvéd legnagyobb ikonját ünnepelni, zászlójukra tűzni. Mint ahogy a Puskás Akadémiának is joga van a névhasználathoz. A szombati incidens minden bizonnyal fölösleges provokáció volt egy túlbuzgó személy részéről. A tiltás kárt okozott a Puskás Akadémiának, és fölöslegesen bőszítette fel szurkolótáborunkat. Puskás emlékét mindannyian őrizzük. Senkinek sem jut kevesebb a dicsőségből, ha mások is dicsőítik a száguldó őrnagyot. Mindannyian egy irányba szeretnénk menni. Felfelé. Hát nem?” – írja Hemingway az nb1.hu-n vezetett blogjában.

Legfrissebb hírek

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
9 órája

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 19:46

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
2026.05.20. 10:51

Melyik fővárosi csapaté lesz az aranyérem az NB II-ben?

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 08:18

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

A válogatottba bekerülő Markgráf Ákos iránt külföldi és magyar klubok érdeklődnek

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 11:06

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00
Ezek is érdekelhetik