NB I: Egy pici gól kellett volna még - Kondás

2014.04.05. 23:01
Döntetlent (2–2) játszott egymással az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának rangadóján a listavezető DVSC-Teva és vendége, a második helyezett Győri ETO. A 38. perctől emberelőnyben lévő házigazdák szakvezetője egyetlen pici gólt hiányolt, a vendégek mestere pedig azt, hogy létszámhátrányba kerülve nem mérhette össze magát az ellenféllel.

 

„Nagy iramú, színvonalas mérkőzés volt, szép gólok estek – mondta Kondás Elemér, a debreceniek szakvezetője a mérkőzést közvetítő Sport Tv-ben. – Sajnos, a harmadikat nem tudtuk belőni, pedig megvoltak hozzá a helyzeteink. Egy kicsit koncentráltabbnak kellett volna lennünk, és egy pici szerencse is jól jött volna hozzá. Sajnos, kétszer is úgy kerültünk hátrányba, hogy a gólpasszt szinte mi adtuk az ellenfélnek. Az első nagyobb helyzet előttünk adódott, lőttünk kapufát is, voltak események a mérkőzésen, egy pici gól kellett volna még nekünk ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk. Jól kezdtük a mérkőzést, nekünk kellett volna vezetünk két góllal, erre fel kimaradtak, majd jött az ellenfél gólja, de végig éreztem a csapatomban azt az erőt, hogy mi itt most igenis a győzelemre játszunk, és képesek vagyunk megfordítani az eredményt. Ikszre sikerült a végére, sajnos elfogyott az időnk.”

„Így utólag, különösen hogy majdnem egy órát játszottunk emberhátrányban, elégedett lehetek a döntetlennel, de megmondom őszintén, elnéztem volna ezt a küzdelmet tizenegy a tizenegy ellen, azért úgy alighanem más lett volna – értékelte a látottakat Horváth Ferenc, a győriek mestere. – Az első félidőben nagyon jól játszottunk, így már sajnos soha nem tudjuk meg, mi lett volna a folytatásban a kiállítás nélkül. Amiről azt sem tudom, hogy kiállítás volt-e vagy sem, az majd később eldől. A lényeg az, hogy vannak olyan játékosaink, akik akkor is képesek így küzdeni az utolsó percig, ha tízen maradunk a pályán. És erre azért lehet építeni. Pozitívum még, hogy rúgtunk két szép akciógólt, miközben a Debrecen pontrúgások után volt eredményes, bár ez semmit sem von le az értékéből. Egyenlő létszámnál voltak nagyon jó akcióink, és mivel a Debrecen nagyon jó csapat, úgy gondolom, hogy jó ez így.”

Legfrissebb hírek

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

Sergio Navarro távozik a DVSC-től – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 20:45

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Sportszerűségből jeles: odaadta a cipőjét, zokniban irányított a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója

Kézilabda
2026.05.14. 21:54

Erdélyi Benedek a szabadnapján is kondizik – és meccsekre jár

Labdarúgó NB I
2026.05.13. 08:06

Az FTC 51 gólt szórt Dunaújvárosban a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.05.09. 17:42

Bárány Donát: Erősebben akarok visszatérni!

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 08:24

Herczeg András elmondta, hogy miért nem vállalta a szövetségi kapitányi tisztséget

Labdarúgó NB I
2026.05.06. 11:20
Ezek is érdekelhetik