Videó: Vébert is fejbe vágta a második félidő játéka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.12. 21:22
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 24. fordulójában a Mezőkövesd-Zsóry már a 4. percben vezetéshez jutott Bognár István révén az MVM-Paks ellen, majd fél óra elteltével George Menougong is betalált. A második félidő elején azonban pillanatok alatt egyenlítettek a vendégek Windecker József és Simon Attila góljaival. A találkozót követően Véber György az NSO Tv-nek elmondta, paródiába illő, hogy ismét perceken belül kaptak több gólt, és teljesen igaza van Csertői Aurélnak, hogy ebben a periódusban akár ki is végezhették volna a mezőkövesdieket. A vendégek részéről Tököli Attila értékelt, és elmondta, hogy természetesen nem önmagát jelölte ki, amikor csereként beállt: ez a vezetőedző dolga.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
7 órája

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
8 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
10 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:56

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik