FTC: „Doll, Budapest királya” ott lesz a BL-döntőn

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.23. 08:48
null
Dollnak eddig bejött a magyar kaland (Fotó: Bild)
„Doll, Budapest új királya" címmel közölt írást a Bild internetes kiadása Thomas Dollról, a Ferencváros vezetőedzőjéről. A német lap megemlíti a zöld-fehérek parádés sorozatát: a csapat nyolc mérkőzést nyert sorozatban. Doll azt is elárulta, hogy mennyire boldog Magyarországon.

Nyolc győzelem zsinórban. A fantasztikus sorozat a harmadik helyre katapultálta a Ferencvárost a magyar élvonalban. Doll Budapest új királya. Az előbbi mondatok a német Bildben olvashatók Thomas Dollról, a Ferencváros vezetőedzőjéről.

A lap azzal kezdi a Fradiról szóló cikket, hogy a Haladás elleni mérkőzés után Doll Ralf Zumdick segédedzővel bezárkózott, és folyamatosan a telefonján követte a németországi eseményeket. Hősünk izgult. Mégpedig korábbi klubjáért, a Hamburgért, amely épp élet-halál harcot vívott a bentmaradásért a Bundesligában.

„A telefonom segítségével követtem az élő közvetítést. Ültünk ezelőtt a kis szerkezet előtt, és figyeltük, a végén pedig nagyon boldogok voltunk” – mondta Doll, aki tehát sikeresen szorított, a HSV bentmaradt a Bundesligában.

A német szakember azonban nem csak emiatt örülhet mostanában, a munkáját is jól végzi. Legalábbis az eredmények ezt bizonyítják. Bár a Fradi nem veri bucira az ellenfeleket, de nyerni úgy tűnik, megtanult. Sorozatban nyolc győzelem után már saját kezében van a sorsa a bronzéremért folyó harcban. Amikor a szakember átvette a csapatot, a Fradi a nyolcadik helyen állt.

„Ha megnyerjük az utolsó meccset a Paks ellen, indulhatunk az Európa-ligában.”

Doll azonban az egy hét múlva esedékes, sorsdöntő meccs előtt igazi topfutballt is láthat személyesen.

„A klub képviselőivel Lisszabonba repülünk, ahol megnézzük a Bajnokok Ligája döntőjét. Vasárnap pedig egyből az edzésre megyek haza. Fantasztikusak a munkafeltételek itt Magyarországon, ami nagyon nagy örömmel tölt el. Angolul beszélünk egymással, de van egy magyarul beszélő segédem is, aki segít az edzésen, ha valamit nem értünk” – mondta Doll.

A bajnoki tabella alapján a Ferencváros és Doll valóban Budapest királya, a Fradi-szurkolók pedig már azt várják, hogy mikor lesz Magyarország királya.

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban győzte le az FTC a Klagenfurtot az osztrák hokiligában

Jégkorong
3 órája

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
12 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
21 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 17:30

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56