Haladás: Fennáll a veszély, hogy szétszedik a csapatot - Artner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.22. 09:40
null
Artner Tamás felkészült az új szombathelyi kihívásokra (Fotó: NS-archív)
Két évvel szerződést hosszabbít Artner Tamás vezetőedzővel a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás – adta hírül korábban a szombathelyiek hivatalos honlapja. A lejáró megállapodású játékosok közül Tóth Péter, Nagy Gábor és Halmosi Péter egyelőre nem fogadta el a klub ajánlatát, Schimmer Szabolcs viszont igen, míg Guzmics Richárd és Hrepka Ádám külföldön folytathatja. A klub körüli helyzetről az edző nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

 

„A vezetőség legfontosabb feladata, hogy rövid időn belül közös nevezőre jusson az érintettekkel, helyesebben azokkal, akikkel még van remény a megállapodásra. Ellenkező esetben sajnos fennáll a veszély, hogy szétszedik a csapatot. Amikor tárgyalóasztalhoz ültünk, még nem lehetett tudni, hogy ennyire nehéz lesz maradásra bírni a lejáró szerződésű játékosokat. Csak nemrég derült ki, hogy az igényeik és a klub anyagi lehetőségei közé nehéz egyenlőségjelet tenni” – nyilatkozta Artner Tamás.

„Nekem is tudomásul kell vennem, mit bír el a költségvetés. Jól szerepeltünk a szezonban, nem meglepő, hogy kapkodnak a futballistáinkért. Ha hátulról kiesik Bosnjak Predrag, Guzmics Richárd és Tóth Péter, új védelmet kell építeni. Ha távozik Halmosi Péter, Nagy I Gábor, illetve Simon Ádám, a középpályánk is erősítésre szorul. Arról már nem is szólva, hogy mi van, ha Hrepka Ádám mellett Radó András is elmegy. A helyettesítését házon belül már aligha tudjuk megoldani.”

„Előfordulhat, hogy új célokat kell találnunk. Azt mondjuk, a következő szezonban új csapatot építünk, miközben a legfőbb feladatunk, hogy valami módon megőrizzük az élvonalbeli tagságunkat. Továbbra is bízom benne, hogy idáig azért nem jutunk, sőt egy-két labdarúgó szerződtetésével sikerül pótolnunk azokat, akik végül nem jutnak egyezségre a vezetőséggel” – tette hozzá szakember, aki a jövőt érintő elképzeléseiről is beszélt.

„A legutóbbi tíz évből majd’ kilencet a másodosztályban, valamint az élvonalban dolgoztam. Kevés edző mondhatja el ugyanezt magáról. Szerencsésnek tartom magam, hogy folyamatosan volt munkám, most pedig hosszabbítottak velem. Negyvennégy éves vagyok, nem késtem le semmiről. A következő két szezont, történjék bármi, tisztességgel és becsülettel végigcsinálnám a Haladásnál. Utána viszont szívesen vállalnék munkát olyan csapatnál, ahol a dobogó vagy a bajnoki cím a cél.
Két év múlva szerintem már alkalmas leszek a feladatra” – mondta Artner.


Legfrissebb hírek

Tóth Milán ügynöke: Hallott egy reccsenést, mégsem tűnt ennyire súlyosnak a sérülés…

Labdarúgó NB I
20 órája

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:07

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 22:33

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 21:55

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 16:52

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:29

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 12:19