Kövesd: Ilyen balszerencsés csapatot nem láttam - Tóth L.

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
2014.05.06. 17:19
Az NB I legbalszerencsésebb csapatának nevezte az újonc, három fordulóval a zárás előtt kieső helyen álló Mezőkövesd-Zsóryt a gárda ma délután kinevezett vezetőedzője, Tóth László. Amint arról korábban már beszámoltunk: a szombathelyiektől szerződtetett szakember egyelőre a szezon végéig irányít.

Hagyaczki József ügyvezető igazgató a Mezőkövesd-Zsóry klubházában kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta: a cél a bennmaradás, ami nem reménytelen, mert „a fuldokló is belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba”.Hagyaczki József ügyvezető igazgató a Mezőkövesd-Zsóry klubházában kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta: a cél a bennmaradás, ami nem reménytelen, mert „a fuldokló is belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba”.

Tóth László arról beszélt, hogy egyelőre még tárgyal a leendő segítők személyéről. Hozzátette: jó állapotban van a csapat és nem az edzésprogrammal van baj, most inkább „a lelkekre kell hatni”, motiválni kell a játékosokat.

„Sok külső körülmény vezetett idáig, ilyen balszerencsés csapatot nem láttam az NB I-ben” – mondta Tóth.

Legfrissebb hírek

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.07.26. 20:52

Két portugál klub monitorozza az U19-es válogatott Vörös Barnát – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.07.18. 08:33

Kolozsvárra igazolt a Mezőkövesd és a Diósgyőr korábbi csatára

Minden más foci
2026.07.10. 15:28

Megvan az NB III-as Kaposvári Rákóczi új vezetőedzője

Labdarúgó NB II
2026.07.10. 13:11

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51