Mezőkövesd: megvan az új edző, Tóth Lászlóé az irányítás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.06. 15:24
null
Egyelőre a szezon végéig írt alá Tóth László (Fotó: mse-zsory.hu)
Tóth Lászlót nevezték ki az élvonalbeli Mezőkövesd-Zsóry labdarúgócsapatának élére. Az új vezetőedző a tegnap távozó Véber György helyét veszi át. A szakember egyelőre a szezon végéig írt alá, azonban bennmaradás esetén vélhetően folytatja a munkát.

A 46 éves, miskolci születésű szakember a DVTK-ban játszott rövid ideig, majd Bőcsön szerzett magának ismertséget és nevet a szakmában immár edzőként. Átmeneti ideig – Tornyi Barnabást követően, Benczés Miklós előtt – irányította a DVTK-t is, 2011-től a szombathelyi stábot erősíti, ő vezette a második csapatot, valamint az Illés Akadémia szakmai igazgatója volt.

A jelöltek között szerepelt még Simon Antal és Urbán Flórián is, de végül Tóthra esett a választás. A klub vezetősége Szlezák Zoltán másodedzőt, illetve Borsos Vilmos kapusedzőt is marasztalta ugyan, ők azonban Véberhez hasonlóan távoztak.

A tabellán 15., tehát kieső helyen álló mezőkövesdiek öt ponttal vannak lemaradva a már bennmaradó helyen álló PAFC, Paks kettőstől. A bajnokságból három forduló van hátra, a kövesdiek előbb Pécsre, majd zárásként Győrbe látogatnak, míg a két találkozó között a Videotont fogadják.

TÓTH LÁSZLÓ: ILYEN BALSZERENCSÉS CSAPATOT NEM LÁTTAM
Hagyaczki József ügyvezető igazgató a Mezőkövesd-Zsóry klubházában kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta: a cél a bennmaradás, ami nem reménytelen, mert „a fuldokló is belekapaszkodik az utolsó szalmaszálba”.
Tóth László arról beszélt, hogy egyelőre még tárgyal a leendő segítők személyéről. Hozzátette: jó állapotban van a csapat és nem az edzésprogrammal van baj, most inkább „a lelkekre kell hatni”, motiválni kell a játékosokat.
„Sok külső körülmény vezetett idáig, ilyen balszerencsés csapatot nem láttam az NB I-ben” – mondta Tóth. (MTI)

 

EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I-BEN A 2013–2014-ES SZEZONBAN
2013. október 20.: Marc Leliévre és Kozma István helyett Nebojsa Vignjevics – Újpest
2013. december 1.: Ricardo Moniz helyett Máté Csaba megbízottként – Ferencváros
2013. december 19.: Pintér Attilát kinevezik szövetségi kapitánynak, helyette január 9-től Horváth Ferenc – Győr
2013. december 19.: Thomas Dollt kinevezik – Ferencváros
2014. január 3.: Prukner László helyett január 7-től Selymes Tibor – Kaposvár
2014. január 9.: Horváth Ferenc helyett Csertői Aurél – Paks
2014. április 28.: Marco Rossi helyett Simon Miklós – Honvéd
2014. május 5.: Véber György helyett május 6-tól Tóth László – Mezőkövesd
2014. május 6.: Tóth Bálint helyett Nagy Mihály – Lombard Pápa

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

Szalai góljával győzött a Mezőkövesd, oda a Szeged veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 17:22

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Mezőkövesd öt gólt szerzett Soroksáron

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:52

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25
Ezek is érdekelhetik