NB I: A szünet után megmutattuk az igazi arcunkat - Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.18. 18:49
Egygólos (1–0) győzelmet aratott a Ferencváros labdarúgócsapata Szombathelyen a Haladás vendégeként az NB I 29. fordulójában. A Haladást irányító Artner Tamás szerint a házigazdáknak kellett volna nyerniük, míg ferencvárosi kollégája, Thomas Doll csapata szünet utáni teljesítményét emelte ki.

„Gratulálok a Fradinak a győzelemhez, de gratulálok csapatomnak is, hiszen a nehéz körülmények ellenére is nagyon jól játszott – nyilatkozta a szombathelyiek vezetőedzője, Artner Tamás a mérkőzést közvetítő M1-nek. – A második félidő elején nem találtuk a ritmust, viszont ha a támadásokat és a gólhelyzeteket nézzük, akkor nyernünk kellett volna. Nem tudom kritizálni a csapatomat, egész évben fantasztikusan teljesítettek a fiúk. Sajnos a múlt héten lejátszottunk egy olyan találkozót, amelyet nem lett volna szabad, és amelyhez hasonlót most Felcsúton nagyon okosan elhalasztottak. A játékosaim megtettek minden tőlük telhetőt, egy jó Ferencváros ellen több lehetőségünk is akadt, tudtunk dominálni, de ilyen a futball: van olyan, hogy nem megy be semmi.”Artner Tamás a mérkőzést közvetítő M1-nek. – A második félidő elején nem találtuk a ritmust, viszont ha a támadásokat és a gólhelyzeteket nézzük, akkor nyernünk kellett volna. Nem tudom kritizálni a csapatomat, egész évben fantasztikusan teljesítettek a fiúk. Sajnos a múlt héten lejátszottunk egy olyan találkozót, amelyet nem lett volna szabad, és amelyhez hasonlót most Felcsúton nagyon okosan elhalasztottak. A játékosaim megtettek minden tőlük telhetőt, egy jó Ferencváros ellen több lehetőségünk is akadt, tudtunk dominálni, de ilyen a futball: van olyan, hogy nem megy be semmi.”

„Az első félidőt picit átaludtuk, de a szünet után megmutattuk az igazi arcunkat – értékelte a győztes meccset Thomas Doll, az FTC trénere. – Akkor játszottunk igazán jól, és kapusunk, Dibusz Dénes remek napot fogott ki. Böde Dánielt a hajrában azért kellett visszarendelni a védelem közepére, mert nem volt a pályán Pavlovic, ráadásul a széleken Jovanovic és Bönig sem túl magas, így magasítani akartuk a védelmet az utolsó percekre.”

Legfrissebb hírek

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
8 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
Tegnap, 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45