NB I: Kicsit megerőszakoltuk magunkat - Benczés Miklós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.03. 22:46
A labdarúgó NB I 27. fordulójában a Puskás Akadémia 1–0-ra kikapott hazai pályán a Győri ETO-tól. A mérkőzés egyetlen gólját Kalmár Zsolt szerezte, amivel a bajnoki címvédő pontszámban beérte a listavezető Debreceni VSC-t.

„Gyakorlatilag mi hoztuk össze a Győrnek a gólt, nem kellett sokat tennie érte, még ha egyébként szép lövés is volt – mondta a meccs lefújása után Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője a Sport Tv-nek nyilatkozva. – Az addig jól játszó és a szezonban sokat fejlődő Vaszicsku Gergő hibázott, ezeket a jövőben ki kell zárni. A mérkőzés végén volt egy kezezésgyanús momentum. Ugyanilyen szituációból, amikor múlt héten a Videoton ellen Szélesi Zoltán kezét érte a labda, tizenegyest kaptunk hazai pályán, míg most nekünk nem ítéltek büntetőt. Amikor elmentünk Diósgyőrbe, és szintén Németh Ádám vezette a meccset, a Diósgyőr is rúghatott két tizenegyest – hozzáteszem, ott mi is lőhettünk egyet. Nem hiszem, hogy ezen mérlegelni kellett volna, a tizenhatoson belül eltalálta a kezét, kész. A Győr nagyon jó csapat, nem ilyen a stílusunk, nem véletlenül játszottunk ilyen defenzíven, kicsit megerőszakoltuk magunkat, de majdnem eredményre vezetett. Ebben a szituációban jó lett volna egy döntetlen a jó formában lévő Győr ellen. Nem csak rajtunk múlott.”Benczés Miklós, a PAFC vezetőedzője a Sport Tv-nek nyilatkozva. – Az addig jól játszó és a szezonban sokat fejlődő Vaszicsku Gergő hibázott, ezeket a jövőben ki kell zárni. A mérkőzés végén volt egy kezezésgyanús momentum. Ugyanilyen szituációból, amikor múlt héten a Videoton ellen Szélesi Zoltán kezét érte a labda, tizenegyest kaptunk hazai pályán, míg most nekünk nem ítéltek büntetőt. Amikor elmentünk Diósgyőrbe, és szintén Németh Ádám vezette a meccset, a Diósgyőr is rúghatott két tizenegyest – hozzáteszem, ott mi is lőhettünk egyet. Nem hiszem, hogy ezen mérlegelni kellett volna, a tizenhatoson belül eltalálta a kezét, kész. A Győr nagyon jó csapat, nem ilyen a stílusunk, nem véletlenül játszottunk ilyen defenzíven, kicsit megerőszakoltuk magunkat, de majdnem eredményre vezetett. Ebben a szituációban jó lett volna egy döntetlen a jó formában lévő Győr ellen. Nem csak rajtunk múlott.”

„Ez a meccs nem az ETO miatt lett egy nulla. Borzasztóan meglepett a Puskás játéka, hogy ennyire zártan léptek fel. Több meccsüket végignéztem, egyiken sem így futballoztak, a Vidi ellen is sokkal nyíltabban játszottak – mondta Horváth Ferenc, az ETO vezetőedzője. – Ezen a talajon nem volt könnyű feltörni őket, de mentek a játékosok, és végül sikerült. Átlövésekkel, szélről belőtt labdákkal próbálkoztunk, ehhez a talajhoz a mi rövid passzos játékunk nem volt épp megfelelő. Így is próbálunk üzenni a Debrecennek, hogy ha csak egy éjszakán keresztül is, de ugyanannyi pontunk van.”

„Úgy érzem, hogy végig uraltuk a mérkőzést. Nagyon nehéz pályán játszottunk. Próbáltuk a szélekről vezetve a ziccereket kihasználni. A gól után visszaálltunk, nem tudom, hogy miért, magunkra hoztuk az ellenfelet, de a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot – jelentette ki a győztes gól szerzője, Kalmár Zsolt. – Én nem érzek nyomást a játékosokon, máskülönben az a teljesítményen is érződne. Próbáljuk a következő három meccset megnyerni, és meglátjuk, mi lesz.”

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
6 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
8 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
20 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:24

Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik Tatabányára

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 11:22

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
2025.09.11. 23:40

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01
Ezek is érdekelhetik