NB I: Még nem vagyunk biztonságban - Csertői

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.02. 21:28
Csertői Aurél, a Kecskemétet pénteken 2–0-ra legyőző Paks vezetőedzője szerint még nincs biztonságban csapata, amely öt ponttal áll a kieső helyen szerénykedő Mezőkövesd előtt a 27. forduló nyitó mérkőzése előtt.

„Jól kezdtünk, és azt vártam, hogy tartsuk ezt a szintet, de minden mérkőzésen vannak hullámvölgyek. Ezt átvészeltük, a végén akár még több gólt lőhettünk volna, megérdemelten nyertünk – mondta Csertői Aurél. a Paks vezetőedzője a Duna televíziónak. – Nem vagyunk biztonságban, az előnyünk, ami ma öt pont, a forduló végén kettő lehet. Csak akkor tudunk bent maradni, ha az összes hátralévő mérkőzésünket hozzuk." Csertői Aurél. a Paks vezetőedzője a Duna televíziónak. – Nem vagyunk biztonságban, az előnyünk, ami ma öt pont, a forduló végén kettő lehet. Csak akkor tudunk bent maradni, ha az összes hátralévő mérkőzésünket hozzuk."

„Nem arra számítottam, hogy húsz percig Csipkerózsika-álmot alszunk. Utána felpörögtünk, de már csak veszett fejsze nyele volt – mondta Bekő Balázs, a Kecskemét vezetőedzője. – Nagyon kemény menet volt ez a szezon, jobban össze kell szednünk magunkat a végére. Ezek is mi vagyunk, és azok is mi voltunk, akik bravúros győzelmeket arattak. Ma sajnos ennyi volt benne."

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Ha nem egy ilyen szerencsés góllal, akkor megnyerhettük volna a kapufákkal a meccset

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 08:37

Az Újpest rengeteg helyzetet és egy büntetőt is kihagyott Pakson... ám így is fölényesen nyert!

Labdarúgó NB I
2025.11.23. 17:59

NB II: erre számítani lehetett, szerződéshosszabbítás Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.11.20. 12:52

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:51

Csertői Aurél visszatér a Hungária körútra: Persze hogy nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 09:30

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
2025.09.08. 18:42
Ezek is érdekelhetik