NB I: Remegtek a lábak, túlizgultuk - Simon Miklós

2014.05.03. 16:29
Egygólos (1–0) győzelmet aratott a Videoton labdarúgócsapata az NB I 27. fordulójában a Bp. Honvéd vendégeként. A mérkőzést követően a kispesti tréner elégedetlen, a fehérvári viszont elégedett lehetett játékosai teljesítményével.

„Hiába készültünk rá, nem sikerült túl jól a mentális ráhangolás a találkozóra, hiszen végig úgy éreztem, hogy remegnek a lábak, nem vagyunk koncentráltak, túlizguljuk a dolgot – mondta a kispestiek megbízott vezetőedzője, Simon Miklós a találkozót közvetítő M1 Tv-ben. – Az elmúlt pár hét kicsit nagyobb nyomott hagyott a játékosokban, mint arra számítottunk. Mindezek ellenére egy kis szerencsével talán többet is kihozhattunk volna ebből a meccsből, bár az igaz, hogy nem játszottunk jól. Nem sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk, bátrabb játékra számítottam a fiúktól. A jövő héten kicsit több időnk lesz a közös munkára, megpróbáljuk összehozni.”Simon Miklós a találkozót közvetítő M1 Tv-ben. – Az elmúlt pár hét kicsit nagyobb nyomott hagyott a játékosokban, mint arra számítottunk. Mindezek ellenére egy kis szerencsével talán többet is kihozhattunk volna ebből a meccsből, bár az igaz, hogy nem játszottunk jól. Nem sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk, bátrabb játékra számítottam a fiúktól. A jövő héten kicsit több időnk lesz a közös munkára, megpróbáljuk összehozni.”

„Csak egyetlen gólt tudtunk szerezni, illetve egy érvénytelenítettet, amelyről és még nem láttam pontos visszajátszást, a kispadról viszont úgy éreztem, hogy Álvarez nem volt lesen – nyilatkozta José Gomes, a Videoton szakvezetője. – Ezt a három pontot nagyon fontos volt megszerezni a céljaink szempontjából, ezért is futballoztunk így. A folytatásban ezt a játékot kell nyújtanunk, és megszerezni a lehető legtöbb pontot.”

Legfrissebb hírek

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53