NB I: Többet is rúghattunk volna - Kondás az 5-1 után

2014.05.04. 21:29
A labdarúgó NB I-ben listavezető DVSC-Teva idegenben 5–1-re legyőzte a Lombard Pápát a 27. forduló zárómérkőzésén. Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője szerint több gólt is szerezhetett volna csapata.

„Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, lőttünk is egy gólt. Aztán egy szögletnél Sidibét elzárással kivették, így Griffiths tisztán fejelhetett. Egyenlő állásnál fordultunk tehát, majd a második félidőben többször is betaláltunk, de szerintem még több gólt is lőhettünk volna, ráadásul a kapusunknak lényegében semmi dolga nem volt. Évek óta eredménykényszerben kell teljesítenünk, ehhez már hozzászokhattak a játékosaink. Nagyon örülök, hogy most is nagyon higgadtak voltak, és teljesítették azokat a feladatokat, amiket kértünk tőlük. Tudtuk, ha vezetést szerzünk, még jobban ki kell nyílnia a Pápának, így L'Imam Seydi szerepeltetése kézenfekvő volt. Gyors, robbanékony játékos, aki a második gólja előtt kiválóan csinálta meg a helyzetet saját magának, de előtte is jól ment fel fejelni. Ezen kívül ott volt még Sidibe és Kulcsár lehetősége, kapussal szemben álltunk, de az volt a baj, hogy nem emeltük fel eléggé a labdát, Szűcs Lajos pedig kiválóan véd a földön. Nagyon sokszor eltaláltuk a kimozduló kapust” – értékelt Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a Sport Tv kameráinak.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
6 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
9 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
15 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25