KTE: nem akarnak lemondani a Loki BL-veteránjáról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.23. 20:52
Hétfőn a KTE-Phoenix Mecano is megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I következő szezonjára. Sallói István klubigazgató a keretben várható változásokról beszélt a klub hivatalos honlapjának – többek között elmondta: szeretnék megszerezni az eddig kölcsönben a csapatnál szereplő DVSC-kapust, Vukasin Polekszicset.

„A lejáró szerződésű labdarúgók közül Varga Róberttel zajlanak még az egyeztetések – idézi a kecskemetite.hu Sallóit. – Pekár László információnk szerint Nyíregyházára tart. Eninfullal és Bebetóval szóban már megegyeztünk, előbbi az útlevelét intézi még Belgiumban, utóbbi pedig kisebb térdműtéten esett át a szezon végén, ők később térnek vissza. Forró Gyula, Póti Krisztián, Simon András, Nagy Patrik, Brahima Touré, Burics András és Leo sem itt kezdi már meg a felkészülést, akik kölcsönben szerepeltek nálunk, visszatérnek anyaegyesületükhöz. A kapus és a jobbhátvéd poszton több jelöltünk is van, közéjük tartozik Vukasin Polekszics is, akinek nem mondtunk le a megszerzéséről. Németh Viktor szerződésben szereplő opciójával éltünk, de mindenképpen szeretnénk egy másik kapust is igazolni. A jobbhátvéd poszton három-négy jelöltünk van jelenleg. Ez a hét egyelőre a ráhangolódásé lesz, az érdemi munka jövő héten veszi kezdetét." Sallóit. – Pekár László információnk szerint Nyíregyházára tart. Eninfullal és Bebetóval szóban már megegyeztünk, előbbi az útlevelét intézi még Belgiumban, utóbbi pedig kisebb térdműtéten esett át a szezon végén, ők később térnek vissza. Forró Gyula, Póti Krisztián, Simon András, Nagy Patrik, Brahima Touré, Burics András és Leo sem itt kezdi már meg a felkészülést, akik kölcsönben szerepeltek nálunk, visszatérnek anyaegyesületükhöz. A kapus és a jobbhátvéd poszton több jelöltünk is van, közéjük tartozik Vukasin Polekszics is, akinek nem mondtunk le a megszerzéséről. Németh Viktor szerződésben szereplő opciójával éltünk, de mindenképpen szeretnénk egy másik kapust is igazolni. A jobbhátvéd poszton három-négy jelöltünk van jelenleg. Ez a hét egyelőre a ráhangolódásé lesz, az érdemi munka jövő héten veszi kezdetét."

Tölgyesi Viktor egyéves békéscsabai kölcsönjáték után jelentkezik edzésre Kecskeméten, és egy próbálkozó is érkezett a csapathoz: Vuk Kovacsevics. A montenegrói középpályás 22 esztendős, hazája mellett Albániában futballozott korábban.

Az U21-es csapatból Patvaros Zsolt, Gréczi Gábor, Csima Péter, Szalai Dániel, Kitl Miklós, Csillag Dárius, Verebélyi Konrád és Szabó Gergő már korábban is a felnőtt csapattal edzett, rajtuk kívül Szivacski Donát, Filyó Gábor, Komáromi András és S. Juhász Tamás is itt kezdi a munkát – de csak a jövő héten, mert a korosztályos csapat számára később ért véget az előző szezon.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Tölgyesi Viktor (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc, kölcsönből vissza?), Burics András (DVSC – kölcsönből vissza?), Eliomar Correia (brazil, Partizan Beograd – Szerbia, kölcsönből vissza), Henri Eninful (togói, Újpest – kölcsönből vissza?), Forró Gyula (?), Nagy Patrik (?), Pekár László (Nyíregyháza?), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC – kölcsönből vissza?), Póti Krisztián (?), Simon András (Győri ETO – kölcsönből vissza?), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Brahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc, kölcsönből vissza?), Varga Róbert (?)
Kiszemeltek: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc), Henri Eninful (togói, Újpest), Vuk Kovacsevics (montenegrói, Ada Velipojë – Albánia), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC), Pölöskey Péter (DVSC, legutóbb kölcsönben PMFC), Varga Róbert (kölcsönben)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08