Nyíregyháza: pénteken lehet új vezetőedző, három jelölt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.12. 23:00
A labdarúgó NB I-be idén feljutó Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján azt írja, hogy pénteken bejelenthetik, ki lesz a csapat új vezetőedzője.

Mint ismert, a Nyíregyháza Lucsánszky Tamással harcolta ki az élvonalba való feljutást, ám a szakembert a múlt héten klubigazgatónak nevezték ki, így új vezetőedzőre van szüksége a csapatnak.

„Mindenképpen olyan trénert akarunk szerződtetni, aki szakmai felkészültségével alkalmas egy hosszú távú edzői modell kialakítására. Fontos, hogy az öltözői közösséget is megfelelően tudja kezelni, mivel látható volt, hogy az elmúlt évben ebből mennyit profitált a csapat. Az új trénerrel hosszú távra tervezünk" – idézi a Szpari honlapja Lucsánszky Tamást, hozzátéve, hogy az újdonsült klubigazgató több jelölttel is tárgyalt már, s akár pénteken bejelenthetik az új szakvezetőt.

Információink szerint a Nyíregyháza első számú jelöltje Márton Gábor, akinek azonban még egy évig élő megállapodása van a PMFC-vel. Úgy tudjuk, hogy amennyiben Márton szerződtetése nem jön össze, úgy Csábi József vagy Prukner László ülhet le a nyírségiek kispadjára.

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
55 perce

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
4 órája

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04