Puskás Akadémia: a KTE-től és Kövesdről érkezhet játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.22. 09:17
Pénteken megkezdte a felkészülést a július végén rajtoló idényre a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC. A csapatnál nagy a jövés-menés, ráadásul Benczés Miklós vezetőedző szerint kevés idő áll a rendelkezésükre, hogy mindenkinek megtalálják a helyét.

A sajtóban megjelent, hogy a felcsútiak Tomás Tujvellel, a Videoton kapusával, Remili Mohameddel, a Vasas középpályásával, Bognár Istvánnal, a Mezőkövesd irányítójával és Horváth Tamással, a kövesdiek válogatott kapusával is erősítenének, Benczés azonban elmondta, hogy csak egyikük volt képben a klubnál.

„Csak Horváthot szerettük volna – ám mint megírták, a játékos minden bizonnyal a Videotonnál folytatja. Velünk készül viszont a kapus Gróf Dávid, a kecskeméti védő, Farkas András és a legutóbb Mezőkövesden futballozó csatár, Harsányi Zoltán is” – nyilatkozta a vezetőedző.

„Célunk, hogy stabil középcsapattá váljunk. Az előző idényben volt, aki az utolsó pillanatban esett be hozzánk, volt, aki bajnokság közben érkezett, s olyan is, aki előző klubcsapatában keveset játszott – mögöttük van egy végigjátszott félszezon, ez sokat számít. Örömteli, hogy két akadémista, Tamás Márk és Vaszicsku Gergő is stabil csapattaggá nőtte ki magát, mindkettő sokra hivatott labdarúgó.”

A felcsútiak mérkőzéseket is tartalmazó felkészülési programja június 28-án a Mezőkövesd elleni meccsel indul, július 2-án a CFR ellen lépnek pályára, két nappal később részt vesznek a szombathelyi Király-kupán, majd nem haza, hanem Ausztria felé veszik az irányt, ahol július 10-ig edzőtáboroznak. Külföldön egy alkalommal lépnek pályára, július 6-án az izraeli Maccabi Tel-Avivval mérik össze erejüket.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Baracskai Roland (Videoton II – kölcsönből vissza), Barcsay Márk (Videoton II – kölcsönből vissza), Gajdos Zsolt (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Hudák Martin (Videoton – kölcsönből vissza), Károly Bálint (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Molnár Tibor (Videoton II – kölcsönből vissza), Papp Máté ( – kölcsönből vissza), Tar Zsolt (Videoton – kölcsönből vissza), Vachtler Csaba (Balmazújváros – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Videoton – kölcsönből vissza?), Bertus Lajos (Paks), Farkas Norbert (?), Francisco Gallardo (spanyol, visszavonul), Lencse László (Videoton – kölcsönből vissza?), Nagy Zsolt (Videoton?), Somodi Bence (?), Szakály Dénes (Videoton – kölcsönből vissza?), Szekeres Adrián (Videoton – kölcsönből vissza?), Tóth I Balázs (?), Tóth II Balázs (Videoton – kölcsönből vissza?), Vaskó Tamás (?)
Kiszemeltek: Farkas András (Kecskeméti TE), Gróf Dávid (Goslarer SC – Németország), Harsányi Zoltán (Mezőkövesd-Zsóry), Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry)

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
18 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04