KTE: a szerb élvonalból jött középpályás próbajátékra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.02. 08:13
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE-nél készül Sztojan Pilipovcs szerb középpályás, illetve a debreceni nevelésű Kuti Krisztián is.

A KTE hivatalos honlapján tájékoztatott a két játékos érkezéséről. Kutiról már korábban is írtunk, a fiatal jobbhátvéd az előző idényt a DVSC-től kölcsönben az NB III Keleti csoportjában bajnoki címet szerző Létavértesnél töltötte.

A 27 éves Pilipovics legutóbb az OFK Beogradban szerepelt, a szerb élvonal előző idényében 25 mérkőzésen lépett pályára. A transfermarkt.de adatai szerint ezeken a találkozókan egy gólt és két gólpasszt jegyzett a szerb védekező középpályás, akinek piaci értéke 450 ezer euró. Pilipovics pályafutása során 95 találkozón játszott a szerb első osztályban, míg 65 alkalommal a másodosztályban – írja a kecskemetite.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Novák Csanád (Győri ETO), Tölgyesi Viktor (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc, kölcsönből vissza?), Burics András (DVSC – kölcsönből vissza), Eliomar Correia (brazil, Partizan Beograd – Szerbia, kölcsönből vissza), Henri Eninful (togói, Újpest – kölcsönből vissza?), Forró Gyula (?), Nagy Patrik (?), Pekár László (?), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC – kölcsönből vissza?), Póti Krisztián (Nyíregyháza?), Simon András (Győri ETO – kölcsönből vissza?), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Brahima Touré (elefántcsontparti, Lugano – Svájc, kölcsönből vissza?), Varga Róbert (?)
Kiszemeltek: Bebeto (szenegáli, Lugano – Svájc), Vladimir Brankovics (szerb, Vitez – bosnyák), Henri Eninful (togói, Újpest), Erdős Gábor (Honvéd), Vuk Kovacsevics (montenegrói, Ada Velipojë – Albánia), Kovács Ádám (DVSC), Kuti Krisztián (DVSC, legutóbb Létavértes), Nádudvari Alex (Gyöngyös), Sztojan Pilpovics (szerb, OFK Beograd – Szerbia), Vukasin Polekszics (montenegrói, DVSC), Polyák Kristóf (Bp. Honvéd), Pölöskey Péter (DVSC, legutóbb kölcsönben PMFC), Varga Róbert (kölcsönben)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08