PAFC: bevált a rutinos szerb kapus, szerződtették

2014.07.22. 19:31
null
Braniszlav Danilovics és Takács Mihály, a felcsútiak főigazgatója (Fotó: puskasakademia.hu)
A labdarúgó NB I rajtjára készülő Puskás Akadémia két évre szerződtette a 26 esztendős szerb kapust, Braniszlav Danilovicsot – tudtuk meg a felcsútiak hivatalos honlapjáról.

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy a Puskás Akadémiához szerződtem – idézi a pfla.hu Braniszlav Danilovicsot, aki legutóbb a szerb élvonalban osztályozón bennmaradó FK Radban védett. – Világszínvonalú stadionja mellett kiváló edzőpályákon készülhetünk, és a szakmai stáb meggyőzött, hogy komoly, profi munka folyik itt, s én is megteszek mindent annak érdekében, hogy minél feljebb végezzünk a tabellán. Már az első naptól kezdve jó a kapcsolatom Lubos Hajdúchhal, és tudom, hogy a csapat sikerességéért egymást segítve fogunk dolgozni az egész idényben. Hajrá, Puskás!"

„Már az első edzőmeccsen meggyőző teljesítményt nyújtott, azóta pedig az edzéseken és az újabb felkészülési mérkőzéseken bizonyított – mondta a 192 centi magas kapusról Disztl Péter, a PAFC kapusedzője. – Nagyon jó benyomást tett rám, egyértelműen erősítést fog jelenteni. Nagy harcot várok a kezdőkapus pozíciójáért a csapaton belül."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Baracskai Roland (Videoton II – kölcsönből vissza), Barcsay Márk (Videoton II – kölcsönből vissza, onnan Csákvár – kölcsönbe), Braniszlav Danilovics (szerb, Rad Beograd – Szerbia), Gajdos Zsolt (Békéscsaba – kölcsönből vissza, onnan Csákvár – kölcsönbe), Gohér Gergő (DVTK), Harsányi Zoltán (Mezőkövesd-Zsóry – kölcsönbe), Hudák Martin (Videoton – kölcsönből vissza), Károly Bálint (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Lencse László (Videoton, kölcsön után végleg), Molnár Tibor (Videoton II – kölcsönből vissza, onnan Csákvár – kölcsönbe), Papp Máté (Videoton – kölcsönből vissza), Tar Zsolt (Videoton – kölcsönből vissza), Vachtler Csaba (Balmazújváros – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Videoton – kölcsönből vissza?), Baracskai Roland (Mezőkövesd?), Berki István (Siófok), Bertus Lajos (Paks), Farkas Norbert (ZTE), Francisco Gallardo (spanyol, visszavonul), Károly Bálint (Zalaegerszeg?), Nagy Zsolt (Videoton – kölcsönbe), Orbán Gáspár (visszavonult), Somodi Bence (Kaposvár?), Szekeres Adrián (Videoton – kölcsönből vissza), Tóth I Balázs (?), Tóth II Balázs (Videoton – kölcsönből vissza), Vaskó Tamás (?)
Kiszemeltek:Farkas András (Kecskeméti TE, próbajáték)
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
17 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08