Újpest: Csatár kell, de a minőségen van a hangsúly - Kovács

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.16. 13:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest sportigazgatója, Kovács Zoltán a klub hivatalos honlapjának elmondta, mindenképpen szeretnének csatárt szerződtetni, azonban inkább később hoznának minőségi játékost, mint hamar, de erősítést nem jelentőt.

„Akik eddig érkeztek és játszani is tudtak, azok mindenképpen erősítést jelentenek, de nem szabad megállni, mert egyelőre az út elején állunk, még jó néhány futballistára van szükség. Több játékos kell és bizonyos posztokon növelni kell a versenyhelyzetet. A Szuperkupában az első félidőben szerintem kifejezetten jól játszottunk, de láthattuk, hogy csatárként Filip Sztaniszavljevics kapott szerepet, aki eredetileg védekező középpályás – neki nyilván nem ez a posztja. Ettől függetlenül is bizakodásra adott okot a Debrecen elleni teljesítmény. Az új labdarúgók jól illeszkedtek be, biztos vagyok benne, hogy nemsokára ugyanezt elmondhatjuk majd Holdampf Gergőről is. Csatárokra viszont még szükség van, mert bár Aristote Mboma biztatóan állt be a második félidőre, még rutintalan és sok munka vár rá, Kabát Péter pedig az egész felkészülés során sérüléssel bajlódik. Bízunk benne, hogy ő hamarosan felépül, de így, két csatárral nem lehet nekivágni a bajnokságnak” – nyilatkozta Kovács Zoltán az ujpestfc.hu-nak.

„Szeretnénk, ha lenne még bejelentés a bajnokság kezdetéig, ám az sem tragédia, ha a start után jönnek új emberek. A hangsúly a minőségen van: inkább jöjjön később minőségi játékos, mint olyan, aki gyorsan itt lenne, de kiderülne, hogy semmiféle erősítést nem jelent” – tette hozzá az újpesti sportigazgató, aki arra is kitért, hogy más posztokon is terveznek igazolásokat.

„Látni kell, hogy csatárok iránt van a legnagyobb kereslet, ők a legdrágábbak, így támadót a legnehezebb igazolni. Van olyan, akiről sajnos lemaradtunk, mert nem tudtunk versenyezni más ajánlatokkal, ám folyamatosan dolgozunk, hogy sikerüljön akár a bajnokság kezdetéig is megfelelő képességű csatárt igazolni. Ezen kívül szeretnénk támadó szélsőt, védekező középpályást és belső védőt is szerződtetni. Ideális esetben, ha mind a három sorozatban versenyben szeretnénk lenni, egy 23-as, 25-ös kerettel dolgozunk majd az őszi idényben.”

Legfrissebb hírek

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
19 órája

17 év után lesz új elnöke a Magyar Atlétikai Szövetségnek

Atlétika
2026.09.02. 07:44

Tajti-Márton Anita: A kluboknak abból lett elegük, hogy semmibe veszik őket

Atlétika
2026.08.19. 18:44

Atlétika: Kovács Zoltán indul az elnöki tisztségért

Atlétika
2026.07.29. 13:21

„Aki nem ismeri a tényeket, inkább ne szólaljon meg” – Kovács Zoltán reagált Boban Nikolov állításaira

Labdarúgó NB II
2026.07.21. 13:29

Kovács Zoltán: Bízni kell a gyerekben minden körülmények között

Utánpótlássport
2026.07.10. 18:10

„A felelősség közös, a klubvezetés nem fogja egyetlen külső tényezőre sem” – közleményt adott ki a DVTK a kiesés után

Labdarúgó NB I
2026.04.23. 17:49

Kovács Zoltán távozik Diósgyőrből – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 11:31