Videoton: a fehérváriak kölcsönvették a PAFC védőjét

Vágólapra másolva!
2014.07.14. 15:36
Egy évig kölcsönben a labdarúgó NB I-ben szereplő Videotont erősíti Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia védője, aki védekező középpályásként is bevethető.

A 21 éves játékos a Videoton és a PAFC korosztályos együtteseiben, majd a fehérváriak második és a felcsútiak első csapatában játszott. A védő – aki védekező középpályásként is megállja a helyét – a legutóbbi szezonban nyolc mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben.

„Örülök, hogy a Vidiben folytathatom, ráadásul nem ismeretlen környezetbe kerültem, hiszen korábban többször is játszottam piros-kékben, igaz, nem az NB I-ben. Egy évre igazoltam Fehérvárra, és remélem, sikerül olyan teljesítményt nyújtanom, hogy hosszabb távon is számol majd velem a szakmai stáb. Az edzőtábor felénél sajnos megsérültem, de úgy néz ki, a héten már újra edzésbe állhatok. A Puskás Akadémiában többnyire balhátvédként, de előfordult, hogy jobbhátvédként szerepeltem, ám védekező középpályásként is jól érzem magam. Minél eredményesebb szezont szeretnék zárni a Videoton FC-vel” – mondta a vidi.hu-nak Nagy Zsolt, akit egy évre vett kölcsön a székesfehérvári együttes.

A Videotonhoz kapcsolódó hír, hogy a sérüléséből felépült Arturo Álvarez ezen a héten már ismét teljes értékű edzésmunkát végezhet.

„Álvarez kiegészítő vizsgálatai a múlt héten befejeződtek, és minden eredménye rendben van, így a héten bekapcsolódhat a csapat felkészülésébe, és teljes értékű edzésmunkát végezhet a többiekkel. Haraszti Zsoltnak gyulladás volt a térdében, aminek következtében folyadék halmozódott fel a térde körül, de már ő is jól van, és a héten ő is visszatérhet. Nagy Zsolt az ausztriai edzőtáborban sérült meg, bokaszalag-húzódást szenvedett, de ezen a héten már ő is együtt edzhet a többiekkel” – mondta a klubhonlapnak dr. Kovács Tibor csapatorvos.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Dinko Trebotic (horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, PMFC – kölcsönből vissza), Szofian Sakla (marokkói, Betis B), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Tóth II Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Zsótér Donát (Szolnok – kölcsönből vissza), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönbe),
Távozott/távozhat: Vítor Gomes (portugál, Genclerbirligi – török?), Lencse László (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Lupeta (portugál, ?), Mamadu (bissau-guineai, ?), Nildo (brazil, Arouca – Portugália), Paraibá (brazil, ?), Tomás Tujvel (szlovák, ?), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Radó András (Haladás), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, legutóbb Haladás, kölcsönben)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
14 órája

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
14 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43
Ezek is érdekelhetik