Videoton: a Haladás is érdeklődik a távozó csatár iránt

Vágólapra másolva!
2014.07.19. 19:57
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint több csapat is érdeklődik a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton szerb csatára, Milan Perics iránt, aki szinte biztosan távozik Fehérvárról.

A szerb Milan Perics az előző fél évben a Pécsi MFC-ben játszott kölcsönben, a baranyaiaknál lejárt a szerződése, így visszatért a Videotonhoz, ahová még élő szerződés köti, ugyanakkor aligha marad Fehérváron.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, több csapat is szívesen kölcsönvenné a szerb csatárt.

Értesüléseink szerint az érdeklődők között van a Haladás is. A szombathelyiek és a fehérváriak a nyáron már több játékos ügyében tárgyaltak, a Videotonnál ugyanis Németh Máriót és Radó Andrást is szívesen látnák a Haladásból.

Pericsre éppen akkor lehet nagy szüksége a Haladásnak, ha a szintén csatár, Radó távozik.

A támadónak ugyanakkor több kérője is van, köztük az újonc Dunaújváros.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Gaál Bálint (Sopron), Jagodics Márk (Ajka – kölcsönből vissza), Katona Máté (Sopron), Nagy Olivér (Paks), Varga Gábor (Sopron), Városi Viktor (PMFC), Zamostny Balázs (Újpest – kölcsönbe)
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (?), Halmai Ramon (MTK), Hrepka Ádám (MTK), Jagodics Márk (kölcsönbe?), Nagy I Gábor (Újpest), Radó András (?), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Jean Paul Ntsogo Boya (kameruni, legutóbb DAC – Szlovákia), Csordás Szabolcs (Nyíregyháza), Andrij Jefremov (ukrán, legutóbb Dinamo Kijev), Milan Perics (Videoton), Filippo Scardina (olasz, AS Roma – Olaszország)
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
13 órája

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
15 órája

Gyenge mérkőzésen vitte el a pontokat Fehérvárról a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 16:55

Vidi-jövő: évi egymilliárd forintos garancia kell!

Labdarúgó NB II
2025.11.06. 17:31

Sorozatban ötödik bajnokiján maradt érintetlen a Vidit két góllal legyőző Vasas kapuja

Labdarúgó NB II
2025.11.03. 21:54

Az ETO kilenc, az MTK öt, az FTC és a Paks négy-négy, a Barcika egy gólt szerezve lépett tovább – ez történt a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.29. 22:30

Öt gólt szerezve verte meg a Honvéd a Kövesdet, győzött a KTE, nem bírt a BVSC-vel a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.26. 18:53

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.25. 18:55
Ezek is érdekelhetik