DVSC: Az El-ben javíthatnánk, de nehéz lesz - Zsidai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.07. 16:02
Zsidai László, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva futballistája csapata hivatalos honlapján elmondta, nehéz feldolgozni a BATE Boriszov elleni kiesést a Bajnokok Ligájából.

„Hosszú volt az út hazafelé, nagyon csalódottak és letörtek voltunk, és még mindig azok vagyunk. Amíg egyenlő feltételek voltak a pályán, addig jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a BATE. Sajnos ez megváltozott a kiállítás után, pedig addig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, az ellenfelünknek nem volt helyzete, a mi kontráinkban azonban benne volt a veszély. Nagyon szervezetten, taktikusan játszottunk, de miután megfogyatkoztunk, minden megváltozott" – mondta a dvsc.hu-nak Zsidai.Zsidai.

Mint ismert, bár az a BL-től elköszöntek a debreceniek, az Európa-ligában még maradt esélyük a főtáblára kerülésre, a playoffban azonban nem lesz könnyű dolguk.

„Az El-ben javíthatunk, de nehéz lesz, mert elég komoly csapatokat is kaphatunk. Az esélyeink csökkentek a csoportkörbe kerülésre, de a labda gömbölyű, bármi megtörténhet, és úgy gondolom, ez a csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy mégis főtáblára jusson. Bízom benne, hogy a keddi események nem lesznek hatással ránk a Puskás Akadémia elleni bajnokin, hiszen kellenek a pontok. Próbáljuk magunkat összeszedni, és százszázalékosan a mérkőzésre koncentrálni" – tette hozzá Zsidai.

LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 8., péntek
19.00
MVM-Paksi FC–MTK Budapest (Sport1)
Solymosi Péter
Augusztus 9., szombat
16.30
Budapest Honvéd–Nyíregyháza Spartacus
Farkas Ádám
16.30Videoton FC–Győri ETO FC (M1)Iványi Zoltán
18.30
Lombard Pápa–Kecskeméti TE
Szabó Zsolt
18.30Pécsi MFC–Újpest FC (Sport1)
Erdős József
20.30

Debreceni VSC–Puskás Akadémia (Sport1)

Fábián Mihály
Augusztus 10., vasárnap
18.30
Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás (Sport2) Németh Ádám
A Ferencváros–Dunaújváros PASE mérkőzést a hazai csapat Chelsea elleni, vasárnapi stadionavatója miatt későbbre halasztották, az új időpont még nem ismert.
Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
2026.09.22. 13:37

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22