Haladás: Rocchi gólokkal és egy kis extrával segítene

Vágólapra másolva!
2014.08.27. 11:37
Egy laziós szurkolói oldalnak, a lalaziosiamonoi.it-nek adott interjújában beszélt első magyarországi tapasztalatairól és céljairól Tommaso Rocchi, az NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladás múlt héten igazolt olasz csatára.

A 36 éves csatár leszögezte, a Haladás marketingigazgatója, Massimiliano Caroletti volt a kapocs közte és új klubja, a Haladás között. Olaszországból kevés komolyan vehető megkeresést kapott, ezért vágott bele – örömmel és várakozással – karrierje első külföldi kalandjába.

„Nem is számítottam arra, hogy Magyarországon ennyien ismerik a nevemet és ilyen lelkesen fogadnak, de természetesen ez mindig öröm egy labdarúgónak” – nyilatkozta a Lazio korábbi csapatkapitánya, aki fontos gólokkal, extra teljesítménnyel szeretné a lehető legjobb bajnoki helyezés elérésében segíteni a szombathelyi egyesületet. Massimiliano Caroletti volt a kapocs közte és új klubja, a Haladás között. Olaszországból kevés komolyan vehető megkeresést kapott, ezért vágott bele – örömmel és várakozással – karrierje első külföldi kalandjába.

„Nem is számítottam arra, hogy Magyarországon ennyien ismerik a nevemet és ilyen lelkesen fogadnak, de természetesen ez mindig öröm egy labdarúgónak” – nyilatkozta a Lazio korábbi csapatkapitánya, aki fontos gólokkal, extra teljesítménnyel szeretné a lehető legjobb bajnoki helyezés elérésében segíteni a szombathelyi egyesületet.

Rocchi azt is tudja, hogy a nemzetközi szereplést jelentő első három hely megszerzése rettentő nehéz feladat az előző szezonban hatodik helyen végző csapatnak.

A Budapest Honvéddal szóba hozott Alessandro Del Piero esetleges magyarországi érkezéséről mindössze annyit mondott, hogy örömteli lenne és minden bizonnyal a futballnak is jót tenne.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik