Bombameglepetés: a Lombard legyőzte a tanácstalan FTC-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 16:25
null
Az FTC küzdött, de pont nélkül maradt Pápán (Fotó: Veres Viktor)
A Lombard nagy meglepetésre 1–0-ra legyőzte hazai pályán a Ferencvárost a labdarúgó NB I 2. fordulójában. Az első félidő nem hozott gólt, a fordulás után a debütáló Szasa Popin juttatta előnyhöz a pápai csapatot, és ezzel el is döntötte a három pont sorsát. A Ferencváros 10 bajnoki győzelem és 12 veretlen mérkőzés után kapott ki ismét, a Lombard hazai pályán először tudott nyerni és pontot szerezni a Fradi ellen.

1. FÉLIDŐ

Nagy reményekkel várhatta a Ferencváros a találkozót, hiszen az első fordulóban Böde Dániel triplájával győzött Kecskeméten, ráadásul a Lombard (amely a nyitányon simán kikapott a Videoton otthonában) ellen pazar mérleggel rendelkezik a fővárosi csapat. Ennek megfelelően magához is ragadta a kezdeményezést Thomas Doll együttese, s már az első percekben mezőnyfölénybe került.

A 6. percben Kukuruzovic szabadrúgását Böde csúsztatta meg középen, a labda épp Gera elé került, aki a hálóba pofozta a labdát, de szabálytalankodott előtte, így maradt a gól nélküli döntetlen. A 15. percben a nagyon aktívan játszó Gera lövését blokkolták, a szöglet után David Mateos fejelt fölé.

A 26. percben Gera hozta volna játékba Bödét egy laposan belőtt labdával, de Csizmadia Csaba jól helyezkedett és megszerezte a labdát. Két perccel később Mateos végzett el szabadrúgást középről, 22 méterről, de a sorfalba bombázott. A 34. percben Busai Attila térült-fordult a pápai tizenhatoson belül, majd a bal oldalról, éles szögből lőtt nyolc méterről, Szűcs biztos kézzel hárított.

A hajrában a Lombard előtt adódott nagy lehetőség, Kenesei végzett el szabadrúgást 25 méterről, a jobb oldalról, de nem találta el Dibusz Dénes kapuját. Az első félidőben a Lombard beszorult saját térfelére, a Ferencváros akarata érvényesült, de mindkét csapat csak helyzetekig jutott.

2. FÉLIDŐ

A második félidőben ott folytatódott minden, ahol az elsőben abbamaradt: a Ferencváros uralta a játékot, a Lombard pedig kontrákra rendezkedett be. Az 51. percben Gera lövését blokkolták a hazaiak, majd két perccel később Gera beívelése után Lauth ollózott a tizenhatoson belül, de ezt a próbálkozást is blokkolták a házigazdák.

A 63. percben jött a hideg zuhany a Ferencvárosnak: egy pápai kontra végén a felfutó Csizmadia Csaba adott be a jobb oldalról, a középen érkező és az NB I-ben debütáló Szasa Popin estében bekotorta a labdát Nalepa mellett, Dibusz tehetetlen volt (1–0).

A Ferencváros kapujához szegezte a hajrában a Lombardot, ám az átlövések többnyire elkerülték Szűcs Lajos kapuját, a beadásokat pedig vagy kifejelték a pápaiak, vagy a lövések csak Szűcsig jutottak. A Lombard így óriási meglepetésre legyőzte a Ferencvárost, ezzel története során először szerzett pontot hazai pályán a zöld-fehér együttes ellen. A Fradi nagy győzelmi és veretlenségi sorozata megszakadt.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Lombard Pápa–Ferencváros1–0 (Popin 63.)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 2 2 6–0 +6 6
2. MVM Paks 2 2 5–0 +5 6
MTK Budapest 2 2 5–0 +5 6
4. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–2 +1 4
5. Újpest FC 2 1 1 2–1 +1 4
6. Budapest Honvéd 2 1 1 4–3 +1 3
7. Ferencvárosi TC 2 1 1 3–2 +1 3
8. Győri ETO FC 2 1 1 3–3 0 3
9. Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–1 0 3
10. Lombard Pápa FC 2 1 1 1–3 –2 3
11. Puskás Akadémia FC 2 1 1 3–4 –1 1
12. DVSC-Teva 2 1 1 1–2 –1 1
13. Nyíregyháza Spartacus FC 2 1 1 1–4 –3 1
14. Pécsi MFC 2 1 1 2–6 –4 1
15. Kecskeméti TE 2 2 1–4 –3 0
16. Dunaújváros PASE 2 2 0–6 –6 0
LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC 1–0
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE 3–0
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC 0–3
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás 0–1
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros 1–0
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd 3–1
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–1
Vad II István
Legfrissebb hírek

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
17 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48
Ezek is érdekelhetik