MLSZ: ennyi pénzt kapnak a magyar labdarúgó-akadémiák

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.14. 11:00
null
Ennyi pénzt kapnak a magyar labdarúgó-akadémiák
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tizenöt, audit alá vont akadémiát és egyéb kiemelt utánpótlás-neveléssel foglalkozó sportszervezetet támogat. Idén a pénzek elosztásánál – most még csak mérsékelt arányban – a szövetség már figyelembe vette a belga Double Pass első körös felméréseit is.

A legnagyobb támogatásban a Sándor Károly Akadémia, az Illés Akadémia és a Magyar Futball Akadémia részesül – írja a csakfoci.hu. Érdekesség, hogy a Diósgyőr és a Ferencváros bázisa kapja az egyik legkevesebb támogatást a szövetségtől, de a kecskemétiek is a lista végén kullognak.

A finanszírozás döntően két részből tevődik össze, az egyik az alaptámogatás, a másik az aktivitási prémium (ennek alapja, hogy hány akadémián nevelkedő 23 év alatti játékos szerepel a felnőttcsapatban).

Az MLSZ tájékoztatása szerint a pénzek elosztásakor – igaz, még csak mérsékelt arányban – már figyelembe vette a belga Double Pass első körös felmérés eredményeit is. Az elnökség egyúttal döntött arról is, hogy 2016-ban a támogatások felosztása során az abban az évben esedékes teljes audit eredményét veszi figyelembe.

A táblázatból jól látható, hogy a tizenöt akadémia mindegyike 30, illetve 50 millió forint alaptámogatást kap az MLSZ-től. Erre jön az aktivitási prémium, amely a Double Pass felmérésén legjobban teljesítő Debrecen esetében a legmagasabb.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44