Újpest: a Genknél is azt remélik, Ojo Magyarországon köt ki

2014.08.20. 08:51
Amint arról korábban már többször is beszámoltunk, a Genk nigériai csatára, Kim Ojo az Újpesttel tárgyal. A belga klubnál is abban reménykednek, hogy sikerül megállapodniuk a feleknek.

„A Genk reméli, hogy a csatára Magyarországon köt ki” – címmel közöl cikket az újpesti kiszemelt Kim Ojóról a voetbalbelgie.be.

A belga portál kifejti, hogy a Genk több, a keretben feleslegessé váló játékosát is szeretné eladni vagy kölcsönadni, köztük a 25 éves nigériai Kim Ojót is, akit az Újpest venne kölcsön.

A cikk megjegyzi, hogy a másfél éve a Brann Bergentől 1.2 millióért megvásárolt csatár nem tudta folytatni a Norvégiában mutatott jó játékát, ezért nincs jövője Genkben. A belga élvonalban mindössze kilenc meccsen lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az újpesti szerződése nem a pénzen múlik, hanem azon, hogy Ojo lát-e fantáziát az NB I-es folytatásban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Berat Ahmeti (albán, KF Pristina – Koszovó), Szandro Cvejba (orosz, SZKA-Enyergija Habarovszk), Fodor Marcell (Ajka, kölcsönből vissza), Forró Gyula (KTE), Holdampf Gergő (ZTE), Nebojsa Koszovics (montenegrói, Standard Liege – Belgium, ismét kölcsönbe), Aristote Mboma (kongói-finn, FC Honka – Finnország), Nagy Gábor (Haladás), Dani Ponce (spanyol, Alcorcón – Spanyolország), Rodrigo Rojo (uruguayi, CA Fénix – Uruguay), Jérémy Serwy (belga, Borussia Dortmund II – Németország), Vadász Viktor (DVTK)
Távozott/távozhat: Jarmo Ahjupera (észt, Nömme Kalju – Észtország), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsönbe) José María Antón (spanyol, ?), Henri Eninful (togói, KTE – kölcsön után végleg), Fodor Marcell (ZTE), Juanan (spanyol, ?), Lázár Bence (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe), Simon Ligot (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza), Jean-Marc Makusu Mundele (kongói, Zulte Waregem – Belgium?), Bojan Mihajlovics (szerb, ?), Pierre-Yves Ngawa (belga, Standard Liege – Belgium, kölcsönből vissza, majd onnan Lierse – Belgium), Nikolas Proesmans (belga, ?), Lansana Sagna (szenegáli, ?), Hisham Abdallah Said (kenyai, ?), El Hadji Badiane Sidibe (szenegáli, ?), Toricska Rajmond (Kozármisleny után Salgótarjáni BTC – kölcsönbe), Bavon Tshibuabua (kongói, ?), Zamostny Balázs (Haladás – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Enis Bardhi (macedón, Prespa Birlik – Svédország), Guzmics Richárd (Haladás), Obeida Hattab (izraeli, legutóbb Hakoah Ramat Gan – Izrael), Németh Márió (Haladás), Kim Ojo (nigériai, Genk – Belgium), David Vrankovic (ausztrál, Bonnyrigg White Eagles – Ausztrália)
Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
11 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08