MK: Az egyik szemem sír, a másik nevet - Csábi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.15. 13:17
Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza a harmadosztályú Kisvárdával találkozik a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Az élvonalbeli együttest irányító Csábi Józsefnek felemás érzései vannak a sorsolás láttán.

„Az egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök annak, hogy végre nem kell messzire utaznunk, és kaphattunk volna élvonalbeli ellenfelet is. Ugyanakkor a Kisvárdát nem NB III-as, hanem NB II-es szintű együttesnek tartom, akik ellenünk biztosan mindent meg fognak tenni hazai környezetben, így nehéz mérkőzésre számítok, de természetesen szeretnénk továbbjutni. Ugyanakkor nehezíti helyzetünket az újabb sérülés, így az a rotációs elv amit eddig alkalmaztunk, nehezebben működik. Sajnos Mohamadou Abdouramanra legalább négy hétig nem számíthatok, addig gipszet kell viselnie, és csak utána kezdheti el az edzéseket” – mondta a nyiregyhazaspartacus.hu-nak Csábi József.Mohamadou Abdouramanra legalább négy hétig nem számíthatok, addig gipszet kell viselnie, és csak utána kezdheti el az edzéseket” – mondta a nyiregyhazaspartacus.hu-nak Csábi József.

Legfrissebb hírek

Elkészült a Mol Magyar Kupa második fordulójának menetrendje

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 20:40

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Négyet vágott Kisvárdán, és a tabella élére ugrott az Újpest – fotókon a hatgólos meccs legjobb pillanatai

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 12:15

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06

Négy gólt szerezve nyert Kisvárdán az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 19:27

Soltész Dominik bízik benne, hogy még nem állt össze az Újpest

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 12:09

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Magyar Kupa: egy félbeszakadt meccs, két tizenegyespárbaj, három két számjegyű győzelem

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 21:28