Győri ETO: Ha ezért eltiltottak, mindenkit eltilthatnának - Horváth F.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.24. 14:10
null
Horváth Ferenc nem hagyta szó nélkül a bírói ítéletet – egy meccset ki kell hagynia (Fotó: Korponai Tamás)
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága október 23-i ülésén úgy határozott, hogy Horváth Ferencet, a Győri ETO vezetőedzőjét egy soron következő bajnoki mérkőzésre eltiltja. A tréner elfogadja eltiltását, ám az egyenlő mércét hiányolja.

„Természetesen tiszteletben tartom a fegyelmi bizottság döntését, ugyanakkor nagyon furcsának találom, hogy amit mondtam, azért eltiltást kaptam, mert ha egyenlő mérce szerint ítélnének ebben az esetben, akkor nemhogy az NB I-ben, az összes többi osztályban sem ülne egyetlen edző sem a kispadon” – mondta.

Az eto.hu kérdésére Horváth Ferenc azt is elárulta, mi volt a büntetés kiváltó oka.

„A kecskeméti játékos hátulról, a szerelés minden esélye nélkül eltalálta Giorgi Kvilitaia bokáját. Durva belépő volt, sérülés is lehetett volna, így megkérdeztem tőle, valóban nem a legirodalmibb stílusban, hogy: Ez sem sárga b… meg? Erre elküldött a padtól a játékvezető – ez szerepel egyébként a mérkőzés jegyzőkönyvében is. Sajnos nincs olyan sok néző, és nincs olyan fergeteges szurkolás a magyar bajnokikon, hogy akár a tv közvetítés alatt ne lehetne ugyanezt hallani a játék hevében bárkitől, egy mérkőzésen nem is egyszer. Talán Garami Józsi bácsi az egyetlen, aki nyugodtabban nézi a mérkőzést, de az összes külföldi edző, aki itt van, az angol, a szerb, az olasz és a német nyelv néhány szavára is hamar megtanít bennünket.”

„Remélem azért, hogy nem precedensértékű ez a döntés, mert ha így történik, akkor a jövő hétvégi meccsen alighanem csak én ülhetek le az edzők közül a padra, mert nekem letelik az eltiltásom, míg a többiek akkor kezdik.”

Vasárnap a Győri ETO Szombathelyre látogat, ahol a Haladással találkozik, ám Horváth az eltiltása miatt csak a lelátóról kísérheti figyelemmel a mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Futsal NB I: hat pontot levontak a Nyíregyházától

Labdarúgó NB I
20 órája

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.25. 12:11

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57