NB I: A bátorságot hiányoltam, ezt nem tudom elviselni - Mátyus

2014.11.30. 19:05
A bajnoki címvédő DVSC-Teva ötgólos (5–0) győzelmet aratott hazai környezetben a Nyíregyháza elleni az NB I 16. fordulójában. Kondás Elemér még ilyen különbséggel is megérdemeltnek tartja sikerüket, Mátyus János mindamellett, hogy elismerte a debreceni győzelem jogosságát, saját játékosait kritizálta.

 

 

„Nagyon jól játszottunk, és az ellenfél kapusa többször is bravúrosan védett – nyilatkozta Kondás Elemér a találkozót közvetítő MTV-nek. – Az eredmény önmagáért beszél, aki ma pályára lépett, maximálisan megtett mindent a győzelemért, amely még ilyen különbséggel is megérdemelt.

„Vannak olyan meccsek, amikor meg kell hajtanunk a fejünket. Ez a mai olyan volt – mondta Mátyus János. – A Debrecen teljesen megérdemelten nyert. Ami baj egy csapattal történhet egy meccsen, az velünk megtörtént ma. Kezdve az első gólunktól, de nem emiatt kaptunk ki, egyszerűen egy jobb csapattal találkoztunk, és a két együttes között meglévő különbséget nem tudtunk eltüntetni. Ma olyan hibákat és hozzáállást láttam néhány embertől, különösen a bátorságot hiányoltam, ezt nem tudom elviselni.”

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
15 órája

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
18 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25