NB I: Lauth elmondta, szerinte miért van lemaradva a Fradi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.03. 14:52
null
Benjamin Lauth akcióban a Paks elleni mérkőzésen (Fotó: Veres Viktor)
Benjamin Lauth, a Ferencváros labdarúgócsapatának német támadója a Paks elleni szombat esti NB I-es bajnokin (0–0) tapasztaltak alapján a helyzetkihasználásban látja a zöld-fehérek jelenlegi legnagyobb problémáját.

 

„Abban látom a különbséget az élen álló Videoton és MTK, valamint közöttünk, hogy ők egy góllal meg tudják nyerni az ilyen típusú meccseiket, mint amilyen a Paks és a Haladás elleni volt. Emiatt vagyunk tíz-tizenkét ponttal lemaradva mögöttük" – mondta Benjamin Lauth a fradi.hu-nak, utalva a hazai pályán 0–0-ra végződő két közelmúltbeli bajnokira.

A Ferencváros hivatalos honlapjának még a Paks elleni mérkőzés után nyilatkozó támadó szerint egyértelműen jobbak voltak a tolnaiaknál, de a góllövés nem ment a csapatnak – és neki sem.

„Sajnos nem sikerült. Nekem is voltak lehetőségeim, az első félidőben lábbal, a másodikban fejjel veszélyeztettem. Úgy tűnik, még nagyobb nyomást kell gyakorolnunk az ellenfeleinkre, és ennél is több helyzetet kell kialakítanunk. A helyzetkihasználás, egyedül ezzel volt problémánk."

Lauth hozzátette: sérüléséből visszatérve egyre jobban érzi magát, és reméli, hogy az őszi szezon végéig sokat tud hozzátenni a csapat teljesítményéhez. „Gólokra van szükségünk, és feljebb kapaszkodhatunk a tabellán."

A 21 pontos FTC a tabella hatodik helyén áll – lemaradása immár 15 pont az időközben újabb mérkőzést nyerő Videotontól –, következő ellenfele a Bp. Honvéd lesz idegenben péntek este.

Legfrissebb hírek

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45

Hajnal Tamás: Tudatosan alakítottuk át a nyáron a keretünket

Labdarúgó NB I
2026.09.11. 07:32

Kilenc góllal nyert Montenegróban az FTC a BL-nyitányon

Kézilabda
2026.09.06. 17:35

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:49

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
2026.09.03. 20:30