NS: Kassai bajnokok közt; Hajnal a Fradiban - kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.03. 23:45
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Több csapat már kedden, a csoportkör negyedik fordulójában kiharcolhatja a 16 közé jutást a BL-ben, köztük a Real, amelynek Liverpool elleni, madridi mérkőzését az elitbe visszatérő magyar játékvezető, Kassai Viktor fújja.

Idehaza a Ferencvárosban edz Hajnal Tamás, aki anno két mérkőzést játszott a magyar NB I-ben, de ha most nem is, a télen akár haza is költözhet...

Kovács István egyebek mellett a magyar futball megítélése szempontjából is fontosnak tartja a finnek elleni Eb-selejtezőt. A Videoton ifjú középpályása akár a válogatott keret utolsó tagjaként is szívesen csatlakozik a nemzeti tizenegyhez.

Rózsa Dániel kissé aggódik: a Haladás kapusa szerint évekre eltűnhet a csapat az élvonalból, ha most nem sikerül megállnia a lejtőn.

Marcello Lippi lassan abbahagyja az edzősködést. A világbajnok, BL-győztes, legújabban éppen kínai bajnok olasz trénerről Csillag Péter írt remek portrét.

Egyre jobban egymásra talál az új szövetségi kapitány, Talant Dujsebajev és a férfi kézilabda-válogatott. Az ukránok elleni idegenbeli bravúrgyőzelem egyik kulcsfigurája, Iváncsik Gergő is rendkívül optimista a közös munkát illetően.

Ha Nico Rosberg befogná Lewis Hamiltont, a világ akkor is a britet tartaná világbajnoknak, Zsoldos Barna elemző írása a texasi Amerikai Nagydíj után.

Tóth Krisztián félig-meddig már Rióban érezheti magát. De dzsúdósaink közül többen, így az abu-dzabi Grand Slam-verseny dobogósai, Csernoviczki Éva és Joó Abigél is egyre közelebb vannak az olimpiai kvótához.

Aki lefutotta, méltán lehet büszke magára. Így tettek az NBA-sztárok, a teniszező Caroline Wozniacki és bokszvilágbajnokunk, Kokó is. Történetek a New York-i maratoniról.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
12 órája

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40

Gulácsi Péter legendaként távozik Lipcséből; jól rajtolt az NB II-ben a Gyirmót

E-újság
2026.08.03. 23:12

A Fradi számára a magyar bajnoki más kávéház; Csiszár Henrietta a vb-győztesekről és a Szoboszlai-hatásról

E-újság
2026.08.02. 23:19