Szpari: négy biztos távozó; válogatott védővel tárgyaltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.27. 10:54
A labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacustól négy játékos is távozik a télen, miközben a csapat vezetői már az erősítésekről tárgyalnak.

Több poszton változhat a Nyíregyháza Spartacus kerete – írja a klub honlapja. A Szpari vezetősége már mintegy két hónapja azon dolgozik, hogy megerősítse a csapatot, és több labdarúgóval egyeztetett. A napokban egy grúz válogatott védővel is tárgyaltak, és először mindenben megállapodtak, majd a játékos szeretett volna rövidebb távú szerződést kötni, amelybe a klub nem ment bele, így nem írták alá a kontraktust.

Az viszont eldőlt, hogy a csapat a jövőben nem számít Patály Jánosra, Molnár Marcellre, Spitzmüller Istvánra és Huszák Tamásra. Patály János és Huszák Tamás is tagja volt az NB-II-es bajnokságot megnyerő együttesnek. Huszák az előző idényben 32 tétmérkőzést játszott a Szpariban és öt gólt szerzett, míg Patály főként a Ligakupában és a Magyar Kupában szerepelt.

Molnár Marcell is tagja volt az aranyérmes gárdának, a tavasszal csatlakozott a klubhoz, most ősszel öt bajnokin játszott és Újpesten gólt szerzett. Spitzmüller István nyáron érkezett Debrecenből és nyolc bajnoki, valamint kilenc kupameccset (Magyar Kupa, Ligakupa) játszott nyíregyházi színekben, ezeken két gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
7 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
13 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 08:39

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 09:50