Videoton: lehet, hogy az ultrák kihagyják a Fradi-meccset

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 19:13
Elképzelhető, hogy a Videoton ultrái nem lesznek ott a Sóstói Stadionban vasárnap, amikor a labdarúgó NB I 15. fordulója keretében kedvenc csapatuk a Ferencvárost fogadja – írja a Fejér megyei Hírlap.

A Red Blue Devils ultrái korábban azt hangoztatták, a zöld-fehérek elleni találkozó lesz az utolsó, amelyen így, ebben a formában megjelennek, de könnyen előfordulhat, hogy már az előző, Honvéd elleni összecsapáson elbúcsúztak.

„Nem titok, valóban úgy terveztük, hogy a Ferencváros ellen drukkolunk utoljára, és amíg a szurkolói kártya a jelenlegi formában megmarad, nem megyünk a stadionokba. Egyelőre azonban most az is képlékeny, hogy vasárnap ott leszünk-e a kanyarban, egyelőre nem is szeretnék erről többet mondani" – idézi a feol.hu Izsai Donátot, az RBD vezéralakját.

„A szurkolói kártya csak az utolsó utáni csepp volt a pohárban – folytatta Izsai. – Bevezetése után sok szurkolói csoport gondolta úgy, hogy nem jár mérkőzésekre. Először csak a személyes adatokat kellett megadni, valahol már szkennerek ellenőriznek, túlszabályozott a rendszer. Le kell ülniük a drukkereknek, akik véleményt sem nyilváníthatnak, még a bírót sem lehet szidni."

A fehérvári fanatikusok látványos koreográfiát terveztek, amellyel a Sóstói Stadiont búcsúztatták volna az átépítés előtt, ám az építkezés csak nyáron kezdődik és a Vidi tavasszal is hazai pályán játszhat, így a terv okafogyottá vált.

LABDARÚGÓ NB I, 15. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 21., péntek
19.00 Kecskeméti TE–Újpesti FC (Sport1)Kassai Viktor
November 22., szombat
14.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK (Duna)
Szabó Zsolt
16.00
Dunaújváros PASE–MVM-PaksAndó-Szabó Sándor
16.00Puskás Akadémia FC–Szombathelyi Haladás (Sport1)Németh Ádám
18.00Nyíregyháza Spartacus–Pécsi MFC (Sport1)
Bognár Tamás
20.00Lombard Pápa–Budapest Honvéd (Sport1)Pintér Csaba
November 23., vasárnap
16.30Videoton–Ferencváros (M1)
Farkas Ádám
18.30Győri ETO FC–Debreceni VSC-Teva (Sport2)
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Két játékosával is szerződést bontott a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.05. 14:56

Gála és látvány Fehérváron

Minden más foci
2026.01.01. 17:01

Stopira: Visszavonultam, mégis ott leszek a világbajnokságon!

Foci vb 2026
2025.12.29. 06:45

Két játékos távozását is bejelentette a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.12.19. 16:01

Szerződést bontott támadójával a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.12.12. 16:56
Ezek is érdekelhetik