Honvéd: Miccoli két évvel ezelőtt már járt Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.31. 11:15
Fabio Cordella, a labdarúgó NB I-ben szereplő Bp. Honvéd sportigazgatója elmondta, hogy már korábban is szóba került Fabrizio Miccoli esetleges szerződtetése.

„Fabrizio Miccoli már járt Budapesten, körülbelül két évvel ezelőtt. Ezután azonban hallotta a lehetőséget, hogy a Leccében játszhat, azaz valóra válhat az álma. Mindennél fontosabb volt számára, hogy az olasz klubot visszajuttassa a Serie B-be. Ez volt az ok, amiért ezután már nem került szóba a Honvédhoz igazolása" – fogalmazott Cordella a colpoditaccoweb.it-nek.

Cordella tegnap elmondta, hogy ha a csatár elhagyja a Leccét, lehetőségként mindig ott lesz számára a Honvéd.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Bobál Dávid (Soproni VSE), Botka Endre (Kecskemét), Czuczi Márton (Békéscsaba), Daru Bence (Siófok), Lőrinczy Attila (Békéscsaba)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Alessandro Del Piero (olasz, szabadon igazolható, legutóbb Delhi Dynamos – India), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO, szabadon igazolható), Fabrizio Miccoli (olasz, Lecce – Olaszország)
Távozók: Thomas Iyock Job (kameruni, szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, Haladás?, szabadon igazolható), Cristian Portilla (spanyol, szabadon igazolható), Anatolis-Alexis Sundas (román-görög, Fidelis Andria – Olaszország), Kandia Traoré (elefántcsontparti, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak: Raffaele Alcibiade (olasz, Haladás?), Hidi Patrik (érdeklődnek iránta: DVTK)

 

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
2 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20
Ezek is érdekelhetik