Paks: Megkerestek a Puskás Akadémiától - Fiola

2014.12.18. 08:42
Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy több társa mellett Fiola Attila is hosszabbított a Paks csapatával (a nyáron járt volna le a szerződése). Ennek ellenére van érdeklődés a labdarúgó iránt.

Pakson Csertői Aurél együttesének tagjai január 12-ig megérdemelt pihenőjüket töltik. Megérdemelt, hiszen hét győzelemmel, hat döntetlennel és három vereséggel zárták az őszi idényt – hetedik helyezettként. Hangulatukat csak javíthatja, ha február 21-én megnyerik a Nyíregyháza ellen – a pálya használhatatlansága miatt – elmaradt meccsüket, és akkor a „tavaszi" folytatást, vagyis a 18. fordulót úgy várhatnák, hogy csupán két pont választja el őket a harmadik pozícióban álló Diósgyőrtől.

Kérdés, hogy a Spartacus ellen pályára lép-e Fiola Attila. Merthogy a háromszoros válogatott védő iránt megnőtt az érdeklődés, hazai és külföldi klubok figyelmét egyaránt felkeltette.

„A Puskás Akadémiától már megkerestek – árulta el a Nemzeti Sportnak az elmúlt napokat Németországban töltő futballista. – Megtisztelő a felcsútiak érdeklődése, konkrétumokról azonban nem számolhatok be, csak az biztos, hogy a szerződésem további másfél évig a Pakshoz köt. Az átigazolási időszak egyébként is csak januárban kezdődik, majd akkor meglátjuk, hogyan alakul a jövőm.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: –
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
–
Távozhatnak: Fiola Attila (érdeklődnek iránta – PAFC)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Völgyi Dániel (Győri ETO)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
–
Távozhatnak: –

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
6 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

A Puskás Akadémia edzőjének szerencsét hozott a tizenhármas

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 23:21

Galéria: újabb felcsúti siker, az élről vonul válogatott szünetre a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 22:24

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04