ETO: Bucsa már a Győré, Deac még kivár - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.04. 13:53
null
Dan Bucsa legutóbb az Universitatea-ban játszott, de jelenleg szabadon igazolható (Fotó: archív)
A román sajtóban továbbra is téma azoknak a játékosoknak a jövője, akik az elmúlt napokban szóba kerültek, mint a Győri ETO lehetséges kiszemeltjei.

 

A kolozsvári Napocanews portál már a Győri ETO labdarúgójaként említi Dan Bucsát, a legutóbb az Universitatea csapatánál szereplő 26 éves középpályást, egy ünnepi jótékonysági mérkőzésről szóló hírében.

A bukaresti Dinamónál nevelkedett futballista december elején bontott szerződést a kolozsvári klubbal.

Ugyanakkor az ETO-val hírbe hozott másik román játékos, Ciprian Deac a Pro Sportnak adott interjúban a klub anyagi helyzetének rendeződésétől tette függővé, hogy a CFR játékosa marad, vagy távozik a csapattól. A 11-szeres román válogatott jobboldali középpályás úgy nyilatkozott: kiválóan dolgozott együtt a Győrbe távozott korábbi vezetőedzővel, Miriuta Vasilével, de még nem döntött el, hogy marad-e a CFR-nél vagy máshová igazol.

A két fent említett játékos mellett Sebastian Chitoscát, Mihai Mincát, Ionut Radát és Mateo Susicot hozták hírbe az elmúlt hetekben a Győrrel.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László
Kiszemeltek: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Ciprian Deac (román, CFR Cluj – Románia), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia), Ionut Rada (román, CFR Cluj – Románia), Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát), Dudás Ádám, Milos Kocics (szerb), Leandro Martínez (olasz-argentin, érdeklődnek iránta: Bp. Honvéd), Stieber András, Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Varga Roland (érdeklődnek iránta: Ferencváros), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Puskás AFC, Vasas)

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik