ETO: Fehér Miklós örökébe lépne két 15 éves játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.14. 17:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO első csapatánál készül az utánpótlás két, 16. életévét még be nem töltő játékos, Németh Bence és Szabó Levente.

Fehér Miklós volt a legfiatalabb, aki Győrben az NB I-ben bemutatkozott. A csatár 16 évesen és három hónaposan lépett pályára 1995. november 4-én a Debrecen elleni győri mérkőzésen. Ennél fiatalabb most Németh Bence és Szabó Levente – előbbinek április, utóbbinak szeptember közepéig kellene bemutatkozni, hogy az ő nevükkel kezdődjön a névsor.

Mindez pár napja még elérhetetlen álomnak tűnt, hétfőtől azonban mindkét labdarúgó az első csapat edzéseit látogatja – írja az eto.hu. Most már elsősorban rajtuk múlik, hogyan illeszkednek be a közösségbe, és hogyan bírják a felnőtt csapat számára előírt terhelést.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László, Németh Bence, Szabó Levente
Kiszemeltek: Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Ciprian Deac (román, CFR Cluj – Románia), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia), Ionut Rada (román, CFR Cluj – Románia), Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Dudás Ádám (Haladás ?), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás ?), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (Sturm Graz ? – Ausztria, szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását)
Kölcsönbe távozók: Illés Dávid (Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát),Milos Kocics (szerb),Stieber András, Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Varga Roland (érdeklődnek iránta: Ferencváros), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, PAFC, Vasas)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
5 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00