Kecskemét: szerb próbázó is ott volt az első edzésen

Vágólapra másolva!
2015.01.12. 17:02
Hétfő délután találkozott 2015-ben először a Kecskeméti TE NB I-es labdarúgócsapata, és Bekő Balázs le is vezényelte a keretnek az első edzést.

Az első hét, így az első tréning is a ráhangolódásé volt, a bemelegítés után főleg átmozgató jellegű, labdás és futógyakorlatokat végeztek a játékosok – tudósít a klub hivatalos honlapja.

Az évnyitón egyébként szinte mindenki megjelent, az utánpótlás-játékosok közül azonban még csak egy szűkebb mag kezdett a felnőttekkel, köztük a már az ősszel is néhány edzésbe bekapcsolódó Selyem Zsolttal, aki korát nézve az U17-es korosztályhoz tartozik, de az ősszel az U18-ban, majd a szezon hajrájában az U21-ben is bizonyíthatott.

A kölcsönjátékosok közül Botka Endre már visszatért a Honvédhoz, miután a kispestiek éltek visszarendelési opciójukkal.

Dominik Fótyik és Tomás Tujvel Kecskeméten kezdte meg a felkészülést, szerződésük a szezon végéig érvényes, utóbbi egy feltétel teljesülése esetén távozhat. Ha a Videoton olyan ajánlatot kap más csapattól, mely számára kedvező, akkor eladhatja az átigazolási időszakban a kapust a kölcsönszerződés értelmében.

Egyelőre csak az orvosi szobában volt jelenése Varga Róbertnek és Vladan Szavicsnak, akik még a szünet előtt szenvedtek sérülést, így ők külön készülnek, Csillag Dárius azonban térdműtéte után már teljes intenzitású munkát végezhet.

Csupán egyetlen játékos hiányzott hétfőn, ő is igazoltan. A togói Henritse Eninful este tér vissza Magyarországra, kedden azonban már ő is a többiekkel készülhet.

Stefan Radoja személyében egy próbázó is csatlakozott a csapathoz, a néhány nap múlva 25. születésnapját ünneplő szerb játékos védekező középpályás.

Pályafutása során az FK Novi Sad, legutóbb pedig az FK Bacska Palanka színeiben futballozott a szerb másodosztályban. Öccse, Nemanja a spanyol élvonalban szereplő Celta Vigo alapembere.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Pölöskey Péter (Pécsi MFC, szabadon igazolható), Stefan Radoja (szerb, szabadon igazolható – próbajáték)
Távozók: Darko Pavicsevics (montenegrói, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Botka Endre (Bp. Honvéd)
Távozhatnak:
A KECSKEMÉTI TE TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 12.
Edzőtábor:
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK

Január 21., szerda (Szolnok): Szolnoki MÁV–KTE

Január 24., szombat: KTE–Puskás Akadémia 12.00
Január 28., szerda: KTE–Cegléd 11.00
Január 31., szombat: KTE–Békéscsaba 11.00
Február 3., kedd: KTE–Paks
Február 5., csütörtök: KTE–Szeged 12.00
Február 7., szombat: KTE–?
Február 12., csütörtök (Budapest): Ferencváros–KTE
Február 14., szombat: KTE–Szpartak Szubotica (Szabadka; szerbiai)
Február 21., szombat: KTE–?

 

Legfrissebb hírek

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik