KTE: Legfeljebb egy csatárt tesztelhetünk még - Bekő

Vágólapra másolva!
2015.01.28. 12:31
Egy érkező mellett eddig négy távozó szerepel a Kecskeméti TE téli átigazolásaiban, Bekő Balázs vezetőedző valószínűsíti, hogy a három próbajátékos mellett legfeljebb még egy csatárt tesztelhetnek a télen, tekintve, hogy a tavasszal mindössze tizenhárom mérkőzés vár a lilákra.

 

„Jó lenne versenyhelyzetet kialakítani a kereten belül. Akkor sem dőlök a kardomba, ha ennyien maradunk, a tavasszal tizenhárom bajnoki vár ránk, Magyar Kupa- és Ligakupa-mérkőzést nem kell játszanunk. A mostaniakon kívül nem hinném, hogy érkeznek további próbajátékosok, legfeljebb egy csatárt tesztelhetünk még a napokban” – mondta Bekő Balázs, aki a tavalyi felkészüléshez hasonlóan kiegészítésképpen bokszedzést is tartott a játékosainak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Beszterczei Attila (Tatabánya), Sztefan Radoja (szerb, szabadon igazolható – próbajáték), Nebojsa Szkopljak (szerb, Novi Sad – Szerbia)
Távozók: Balázs Zsolt (Paks), Darko Pavicsevics (montenegrói, szabadon igazolható), Varga Róbert (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Botka Endre (Bp. Honvéd)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

A Kecskemét a végére felőrölte a Szegedet

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:55

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: Banó-Szabó nyáron a Vasashoz igazol; kölcsönadta csatárát a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.29. 13:06

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

A Csíkszeredából távozó támadó középpályás Kecskemétre szerződött

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 18:16

Felkészülés: Konferencialigában szereplő csapatot vert meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 22:30

Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten nyert a TFSE

Röplabda
2026.01.19. 21:47

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
2026.01.15. 09:10
Ezek is érdekelhetik