MTK: három játékost is kölcsönadna a klub

2015.01.14. 10:47
Az MTK labdarúgócsapata hivatalos honlapján bejelentette, hogy a szakmai stáb döntése alapján három játékos – Abu Attila, Sergio Tamayo és Rodenbücher István – is tavaszi kölcsönjátékra készülhet.

Rodenbücher az őszt kölcsönben a Vasas csapatában kezdte, ám az angyalföldiek felbontották kölcsönadási szerződését. Sergio Tamayo nyolc bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget, majd a múlt héten a Bp. Honvédnél tesztelték, de nem kerül Kispestre. Az MTK szakmai stábja a fiatal kapus Abu Attilának is szeretne több játéklehetőséget biztosítani, ennek érdekében ha megfelelő kölcsönvételi ajánlat érkezik, elengedi a kapust.

A Nemzeti Sport Online megtudta, hogy az ősszel is kölcsönben szereplő játékosok közül a Kisvárdáról érkező brazil Myke Bouard Ramos a csapattal edz, Garami József szakmai igazgató döntésén múlik, hogy a kék-fehérekkel kezdi-e meg a tavaszi szezont. Hangya Szilveszterrel kapcsolatban pedig a Dunaújváros már bejelentette, hogy felbontja a játékos kölcsönszerződését, de erről az MTK még nem kapott hivatalos értesítést.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Hangya Szilveszter
(Dunaújváros), Myke Bouard Ramos (brazil, Kisvárda), Rodenbücher István (Vasas)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Abu Attila (?), Rodenbücher István (?), Sergio Tamayo (?)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
12 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00