Paks: Bartha László a Balikesirspornál került szóba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.16. 10:54
Először a Nemzeti Sport Online adta hírül még kedden (azóta több forrásban is megjelent), hogy a DVTK mellett Törökországból is érdeklődnek Bartha László iránt, és ezt a paksiak labdarúgója is megerősítette.

„Tény, szó van arról, hogy a török bajnokság sereghajtójánál, Balikesirspornál folytatom, de konkrétum nincs ez ügyben” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az MVM-Paks támadója, Bartha László. Bartha László.

A tolnaiak futballistája szerint annak ellenére vonzó lehet ez a lehetőség, hogy a szóban forgó klub az utolsó helyen áll a bajnokságban.

„Ne feledjük, a török élvonalról van szó! Hogy milyen körülmények vannak arrafelé, aligha kell részletezni, ahogyan azt sem, hogy anyagilag is jól járnék” – fogalmazott a játékos.

Ugyanakkor, ahogy Bartha is mondta, konkrét előrelépés nincs a török lehetőséggel kapcsolatban, ahogy az esetleges diósgyőri érdeklődés ügyében sincs, nem folynak tárgyalások. Úgy tudjuk, a török klub egy ügynökségen keresztül jelentkezett még a múlt héten, de a puhatolózáson kívül több nem történt.

BARTHA LÁSZLÓ A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN ADOTT INTERJÚBAN HOSSZABBAN IS BESZÉL PÁLYAFUTÁSÁRÓL, ELMONDJA, AZ IS LEHET, HOGY MARAD PAKSON, MÁR EGYEZTETETT A HOSSZABBÍTÁSRÓL IS.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Fiola Attila (PAFC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bartha László (érdeklődnek iránta: DVTK, Balikesirspor – Törökország), Kovács Gábor (érdeklődnek iránta: DVTK, Nyíregyháza, PAFC)

 

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
13 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik