PMFC: Elégedett vagyok az új igazolásokkal - Jarni

2015.01.24. 16:39
Ahogy arról beszámoltunk, a PMFC NB I-es labdarúgócsapata 1–0-s vereséget szenvedett a harmadik ligás Kozármislenytől a ma délutáni felkészülési mérkőzésen.
„Az első félidőben nagyon jól néztünk ki a pályán, szinte az összes edzésgyakorlatot viszontláttam a játékosaimtól. A végjátékban, a befejezésben kell előrelépnünk. Az új igazolásokkal szintén elégedett vagyok. Természetesen vannak még olyan részletek, amin javítani kell, de ez még csak az első felkészülési meccsünk volt. Több mint biztos vagyok benne, hogy a február végi Újpest elleni bajnoki mérkőzésünkre fel tudjuk építeni a játékunkat. A fordulás után máshogy nézett ki a találkozó képe, a teljes első csapatot lecseréltük. A második félidőben sokkal többet vártam a pályán lévő játékosoktól, de ezek a mérkőzések azért vannak, hogy felmérjük, kire lehet számítani. A következő edzőmeccsünk szerdán lesz Siófokon, kíváncsi vagyok, hogyan fejlődnek a futballisták mérkőzésről mérkőzésre” – mondta a mérkőzés után a pmfc.hu-nak Robert Jarni, az élvonalbeli gárda horvát vezetőedzője.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
11 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
11 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06