Újpest: hihetetlen dolgokat tapasztalt a belga légiós

Vágólapra másolva!
2015.01.21. 09:19
Jérémy Serwy, az Újpest korábbi belga labdarúgója egy interjúban arról beszélt, hogy furcsaságokat tapasztalt a lila-fehér együttesnél.

Jérémy Serwy a Borussia Dortmund második csapatában szerepelt, mielőtt 2014 nyarán Újpestre igazolt. A liláknál azonban egy bajnoki mérkőzésen sem kapott szerepet, így nem keltett meglepetést, hogy decemberben szerződést bontottak vele.

„Roderick Duchatelet klubelnök azt mondta, hogy Magyarországon újra felépíthetem magam, és aztán visszatérhetnék a Standard Liege-hez – mondta a 23 éves belga középpályás a VoxStadiumnak adott interjújában. – Alá is írtam, majd megtudtam, hogy az edző nem számít rám. Csúnyán beszélt velem, furcsa volt. Találkoztam az elnökkel, akinek elmondtam, hogy hihetetlen dolgokat tapasztaltam, amikről még csak beszélni sem szeretnék. Erre azt a választ kaptam tőle, hogy »Tudom, hogy nem kellesz neki, haragszik«.”

A magyar labdarúgásról a következőt mondta Serwy: „Nem olyan rossz, van néhány jó futballt játszó csapat, négy-öt együttes kiemelkedik a többi közül. Összehasonlítva a Dortmunddal természetesen óriási volt a különbség, de nem lebecsülendő klubról van szó, lehetőséget ad a fejlődésre, bár nem árt óvatosnak lenni. Nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen helyzetbe került. Ott-tartózkodásom alatt Jonathan Heris például játszott, mert nem volt vetélytársa a posztján, más belga játékosok szerint viszont nem jó döntést hoztam, mivel ők is hasonló dolgokat tapasztaltak.”

Mint arról korábban hírt adtunk, Serwy az FH Hafnarfjördurhoz utazott próbajátékra, és a következő napokban alá is írhatja a szerződését a hatszoros izlandi bajnokhoz.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35
Ezek is érdekelhetik