Felkészülés: a Kecskemét két új szerzeménye is betalált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.14. 14:55
A Kecskeméti TE két új futballistája is betalált a Szpartak Szubotica elleni felkészülési mérkőzésen, amelyet azonban 3–2-re a vendég szabadkaiak nyertek meg.

Korai Szpartak-gól után a KTE két új szerb szerzeménye, Sztefan Radoja és Nebojsa Szkopljak is betalált, ezzel 2–1-re vezetett a szünetben a Kecskemét. A második félidő a szabadkaiaknak sikerült jobban, fordítani tudtak, és 3–2-re megnyerték a felkészülési mérkőzést.

A KTE-ben pályára lépett George Menougong is – a 29 éves kameruni csatár próbajátékon van a lila-fehéreknél, legutóbb a Mezőkövesd játékosa volt –, valamint a brazil Goncalves Almeida Ribas Ericson, aki eddig az U21-es csapat edzéseit látogatta.

„Az első félidőben bátran futballoztunk előre, agresszívan, jól játszottunk – nyilatkozta a KTE-t irányító Bekő Balázs a klub honlapjának. – Megvoltak a helyzeteink, gólokat szereztünk, a védekezésünk is nagyjából rendben volt, de az azért látszott, hogy rengeteg a hiányzónk. A második félidőre sem lehet szemrehányást tenni, mert tulajdonképpen a gyerekek játszottak, nem igazán volt mellettük rutinosabb ember. A védelmet is teljesen felforgattuk, mert nem akartam kifilézni a játékosokat, kockáztatni egy sérülést. Ott fordult meg a meccs, de összességében az első félidőből kell kiindulni, a fiataloknak pedig ez egy jó tapasztalatszerzés volt egy erős szerb csapat ellen.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
KECSKEMÉTI TE–SZPARTAK SZUBOTICA (szerbiai) 2–3 (2–1)
KTE:
Tujvel (Kovács D., a szünetben) – Szkopljak (Farkas, a szünetben), Lovric (Ericson 74.), Gyagya, Laczkó – Radoja (Eninful, a szünetben), Szivacski, Kitl – Szavics (Gréczi, 60.) – Menougong (Novák, a szünetben), Bebeto (Lévai, 60.)
G:
Radoja (20.), Szkopljak (24.) ill. Milics (15.), Torbica (73.), Georgijevics (78.)

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
19 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07