Haladás: Nagy után Romániában folytatja a vb-résztvevő is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.28. 09:27
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás korábban fél évre kölcsönadta Nagy Olivért a Ceahlaul Piatra Neamtnak, és a szombathelyiekkel szerződést bontó Kamil Kopúnek szintén a román csapatnál folytatja pályafutását.

Nagy és Kopúnek együtt szerepelt próbajátékon a román klubnál, amely mindkét játékosra igényt tartott, de csak a magyar középpályás egyezett bele a szezon végéig szóló kölcsönszerződésbe, a szlovák légiós inkább visszatért Szombathelyre, ott azonban felbontották a szerződését, ezt követően pedig ő is a Ceahlaulhoz került.

Kopúnek nemzetközileg a 2010-es vb-n szerzett hírnevet magának, a középpályás gólja kellett ugyanis a szlovák válogatottnak a címvédő olaszok legyőzéséhez, illetve Szlovákia továbbjutásához (2–1-nél talált be a 3–2-es szlovák sikerrel záruló csoportmeccsen).

A szlovák labdarúgó a nyáron igazolt a Haladáshoz, amelynek színeiben hét NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Dudás Ádám (Győri ETO), Jánvári Gábor (Nyíregyháza), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható volt), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország), Davide Petrucci (olasz, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd), Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Gyurján Bence (Gyirmót), Kamil Kopúnek (szlovák, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Mursits Roland (Békéscsaba), Skriba Máté (Újbuda), Szakály Attila (ZTE), Városi Viktor (ZTE)
Kölcsönbe távozók:Farkas Márk (Kisvárda), Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd), Nagy Olivér (Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Zsirai Martin (Ajka)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Zamostny Balázs (Újpest, onnan Soproni VSE)
Távozhatnak: Kulcsár Kornél (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?)

 

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
1 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
19 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik