KTE: az országjáró kameruni most Kecskeméten tűnt fel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.14. 13:15
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét szombat 13 órától a Szpartak Szuboticával játszik felkészülési mérkőzést. A lila-fehérek kezdőcsapatában George Menougong is helyet kapott, aki legutóbb a másodosztályú Mezőkövesdben szerepelt.

A 29 esztendős csatár Magyarországon futballozott a Nagykálló, a Jászapáti, a Nyíregyháza, a Bőcs, a Diósgyőr és a Kazincbarcika együttesében is, míg az őszi idényben az NB II-ben érdekelt Mezőkövesd színeiben 15 bajnokin lépett pályára, de gólt nem szerzett.

A kameruni támadó jelenleg szabadon igazolható, az utóbbi időben az NB III-ban szereplő Kazincbarcika edzésein tartotta formában magát.

A Kecskemétnél vélhetően próbajátékon vesz részt, sorsáról később születik döntés.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (szabadon igazolható volt), Sztefan Radoja (szerb, FK Bacska Palanka – Szerbia, szabadon igazolható volt), Nebojsa Szkopljak (szerb, Proleter Novi Szad – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők: Nagy Zoltán (DVSC)
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: George Menougong (kameruni, szabadon igazolható)
Távozók: Balázs Zsolt (Paks), Darko Pavicsevics (montenegrói, szabadon igazolható), Varga Róbert (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Botka Endre (Bp. Honvéd)
Távozhatnak: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Befedték a kecskeméti Széktói Stadion „napos“ oldali lelátóját

Labdarúgó NB II
2026.09.16. 22:15

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46