NB I: továbbra is Törökország fogságában az Újpest - kép

Vágólapra másolva!
2015.02.20. 09:53
null
Hosszúra nyúlt az újpestiek törökországi edzőtábora, ám szombaton remélhetőleg hazajutnak (Fotó: facebook.com/kabat.peter)
Mint korábban már beszámoltunk róla, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest számára a tervezettnél hosszabbra nyúlt a törökországi edzőtábor. A lilák a tervek szerint már szerdán hazaérkeztek volna, ám a viharos időjárás miatt csak csak szombaton indulhatnak vissza Budapestre.

Az Újpestnek a szerdai és a csütörtöki napot is a törökországi Antalyában kellett töltenie, és mint kiderült, végül a péntekre halasztott hazaindulás is meghiúsult, ugyanis a török légitársaság nem tudott a csapat számára elegendő helyet biztosítani ahhoz, hogy az előre javasolt járattal elhagyja az országot – írja a hajralilak.hu.

Milos Bogicsevics erőnléti edző a kényszerű maradás ellenére edzőtermi gyakorlatokkal igyekszik a játékosok izmait mozgásban tartani, hiszen egy-két nap inaktivitás után a sok munka könnyen kárba veszhet.

A Nemzeti Sport információi szerint a gárdának a reméltnél hosszabb törökországi tartózkodás nem jelent pluszköltségeket, azokat ugyanis a Turkish Airlines légitársaság állja.
Legfrissebb hírek

NB I: a Loki hazai meccseit látogatták eddig legtöbben

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 12:23

Kapust cserélt a Kazincbarcika és az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 18:37

Meglepetés a Megyeri úton, az Újpest sorozatban harmadszor kapott ki hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 21:25

A klubrekord közeli ajánlat után hosszabbított Duartéval az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 18:45

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

Az Újpest kíméletlenül megbüntette a Zalaegerszeg hibáit

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 19:43

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 09:17

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 18:21
Ezek is érdekelhetik