Ferencváros: „Az MTK ellen bejelentkeznénk a 2. helyért”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.03.19. 15:08
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros már a vasárnapi, MTK Budapest elleni bajnoki összecsapásra készül. Máté Csaba másodedző elárulta, a gárda célja, hogy egy pontra csökkentse a hátrányát a kék-fehérekkel szemben.

Az MTK jelenleg négy ponttal előzi meg a tabellán a Ferencvárost, s ez egy pontra csökkenhet, ha a zöld-fehérek vasárnap hazai pályán legyőzik Garami József csapatát.

„Ismerjük az MTK erényeit és gyengéit, ahogy minden ellenfélből, úgy belőlük is felkészültünk. Ennek ellenére próbálunk magunkra koncentrálni, arra készülünk, hogy ezen a meccsen talán az MTK alkalmazkodik majd a mi játékunkhoz. A kék-fehéreknek jó futballistáik vannak és csapatszinten is erősek – mondta Máté Csaba a fradi.hu-nak. – A hétvégi mérkőzésen lehetőségünk lesz arra, hogy bejelentkezzünk a második helyért, ez a legfontosabb célunk. Nincs rajtunk nagyobb nyomás, mint amekkora a »tavaszi hadjárat« elején volt.”

„Mindent megteszünk az MTK ellen, bízom benne, hogy kombinatív játékban fölé tudunk majd nőni, és sikerül gólokat szereznünk. Szeretnénk jól játszani, és otthon tartani a három pontot, hogy a tabellán is minél feljebb lépjünk” – árulta el Böde Dániel.

MÁRCIUS 22., VASÁRNAP
LABDARÚGÓ NB I, 21. FORDULÓ
16.30
: Ferencváros–MTK Budapest (Tv: Duna World)

Legfrissebb hírek

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
1 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
4 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
6 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
7 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
15 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
Tegnap, 18:50

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
Tegnap, 9:45