Nyíregyháza: Mátyus elmondta, mit hiányol majd a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 12:32
A labdarúgó NB I 20. fordulójában a Nyíregyháza Spartacus a Ferencvárost fogadja. A mérkőzésre elővételben már 3000 jegy elkelt, Mátyus János azonban tudja, a leghangosabb szurkolók nem lesznek ott a szombati összecsapáson.

A zöld-fehér klub elleni találkozót fokozott hangulatban várják a hazai szurkolók, játékosok egyaránt. Törtei Tamás játszott már a Fradi ellen, és jó emlékei vannak a mérkőzésekről.

„Játszottam már több alkalommal a Ferencváros ellen. Még a Pécs színeiben sikerült ellenük nyerni bajnokin és Ligakupa-mérkőzésen egyaránt – mondta Törtei a nyiregyhazaspartacus.hu-nak. – Sajnos az Üllői úton nem sikerült jól a találkozó, ősszel három-egyre kikaptunk idegenben, most hazai pályán kell javítanunk.”

A Nyíregyháza legutóbb a listavezető Videoton otthonában lépett pályára, és vereséget szenvedett. A csapatból Zurabi Arzianit kiállították, és egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, így rá nem számíthat a szakmai stáb. Mátyus János vezetőedző azonban bízik benne, hogy szombaton meglepetést okoznak.

„Azt szeretném, ha vasárnap rólunk szólnának a híradások – mondta Mátyus. – Sportolóként mindenki vár egy ilyen találkozót, amelyen sok néző lesz jelen. Sajnos a leghangosabbak nem, nagyon sajnálom, de megértem őket. Tudjuk, hogy az ellenfél jó játékosokból áll, de mi magunkkal foglalkozunk, a saját játékunkat szeretnénk játszani.”

A Nyíregyháza Spartacus–Ferencváros mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik a Városi Stadionban.

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Kihirdette tavaszi El-keretét a Ferencváros, Dibusz kimaradt

Európa-liga
15 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
2026.02.04. 11:53

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 20:45

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34
Ezek is érdekelhetik