DVTK: új seprű, Jennert kitették a keretből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.30. 19:02
null
Jenner hat meccsen lépett pályára a DVTK-ban,<br />összesen 168 percet töltött a pályán.<br />Egy gólpasszt adott (Fotó: Szabó Miklós)
Kikerült a DVTK első csapatának keretéből Julian Jenner, miután a Diósgyőr holland labdarúgója fegyelmi vétséget követett el. A szombati Pápa elleni mérkőzésre a felkészülést nélküle folytatja a miskolci együttes – írja a dvtk.eu.

„Julian Jenner a szerdai edzést érthetetlen módon otthagyta, majd bement az öltözőbe. – mondta el Vitelki Zoltán, akit kedden neveztek ki a DVTK vezetőedzőjének, megbízatása a szezon hátralévő öt bajnokijára szól. – Nem történt olyan eset, amely ezt indokolta volna. Ahogy a szerdai sajtótájékoztatón is és az öltözőben is elmondtam, nekem olyan játékosokra van szükségem, akik előreviszik a csapatot. Úgy gondolom, hogy az ilyen fajta viselkedés semmikor, semmilyen formában nem engedhető meg. Julian Jenner a továbbiakban nem tagja a DVTK első csapata keretének. Az ügyet részemről lezártnak tekintem, nem kívánok vele a továbbiakban foglalkozni, készülünk a szombati mérkőzésre.”

A ferencvárosiak egykori légiósa, Jenner a szezon közben, október végén tért vissza az NB I-be, és szerződött a DVTK-hoz. A 31 éves szélső azt megelőzően mintha már a civil életre készült volna, volt holland klubjánál, a Vitesse-nél dolgozott edzőként. A kihagyás nyomott hagyott a fizikumán, Tomiszlav Szivics sokáig nem számíthatott rá. Amikorra viszont utolérte magát és a társait, akkor megsérült. Szivics a nyilvánosság előtt ismerte el: hibát követtek el, amikor szerződtették a hollandot. A feszültség a holland körül azt követően csak kicsit oldódott, a napokban Árki Gábor is éles kritikával illette a Jenner teljesítményét és a munkához való hozzáállását.

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
18 órája

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38